A hirtelen ötlet (olcsó szállás, olcsó repjegy metszete) eredménye lett a lisszaboni út.
Az első tíz perc:
- Mennyi fény!
- Mennyi szín!
- Mennyi szép lány!
- Milyen jó meleg van!
- Na jó, erre kevés lesz egy hét, muszáj lesz visszajönni
És innen az esélytelenek nyugalmával nem csináltam semmit, csak kószáltam ide-oda. Így aztán később az is kiderült, hogy az étel is mennyivel jobb…
Persze így utólag, a képeket elnézve, még azt is érdemes lenne megfogadni, hogy egy napból csak egy képet választok. De nem bírtam magammal, és kb. ész nélkül kattogtam mindenfelé.
Jó, igazság szerint volt egy dolog, amit meg akartam nézni. Mégpedig nagy Krisztus szobrot.

Annyira nem könnyű megközelíteni, kell baktatni rendesen (amit amúgy nem bántam), vagy gondolom taxival, Uberrel, esetleg akár tuk-tukkal is megoldható.
Amikor kb. itt tartottam, akkor azonnal megfogadtam, hogy ha nincs lift, én fel nem megyek.

Van lift,

Van lift, de mint kiderült, nem visz fel teljesen, még egy csigalépcsőt is meg kell mászni. És nem éri meg. Már nem a mászást, vagy a kilátást:

Mert az szép (kivéve amikor esik az eső, mert akkor nem az). Hanem a várakozást. Még úgy is, hogy alig volt sor, a lift és a csigalépcső annyira lelassítja a forgalmat, hogy… nem, nem éri meg, mert nem borzasztóan más az élmény a földszintről nézve sem.
Apropó, eső. Eső az volt. De még így is azt mondanám, hogy szerencsém volt, mert ugye nulla tervezéssel is jobbára szép időt fogtam ki. Amikor esett, akkor múzeumba mentem.
Itt viszonylag szándékosan nem csináltam sok képet, mert egyébként is tele vele a net, meg egyébként se “ott” vannak, szóval… csak amennyit muszájnak éreztem.
Apropó, szállás. Remek helyen van, csak javasolni tudom. Kivételesen volt nálam UV lámpa, de még így se találtam semmi kivetnivalót.
Nagyon hasznos, amikor az ember lesétál a partra, és rádöbben, hogy visszafelé emelkedő van. Mármint hogy ott a metró. És ha már metró. Nem vagyok különösebben metrófan, de ami szép, az szép.
Persze valószínűleg nem mindenhol, minden, mindig ilyen, de én csak ilyet láttam.