Egy napot szántam Ószakára. Nyilvánvaló volt hogy ez kevés bármire is, így eleve nem voltak nagy terveim. Plusz délelőtt esős és hideg idő volt, eleve visszavetette minden mászkálós kedvemet. Mondjuk két kávé után már egész…
Browsing Category Kiotó (2024)
A harmincegyedik nap
Átutaztam Ószakába. Két okból: egyrészt mert a gépem reggel indul, Kiotóból időben elérni rizikós (vagy nagyon drága) lett volna, illetve akartam itt is kószálni kicsit. Legutóbb megígértem magamnak, hogy itt fogok majd lakni: Bár reménykedtem,…
A harmincadik nap
Felhősen indult, aztán esett kicsit, aztán felhősödött tovább, majd délután esett tovább. Lesz ami lesz alapon kinéztem Arasijamába, és igen, még egy hét nagyon jól jönne.
A huszonkilencedik nap
Mostanában inkább relaxálással teltek a napok, nem nagyon volt miről beszámolni. Viszont ma elmentem egy bolhapiacra. Ami kb. olyan, mint otthon a rendes piac. Na, ennek a galériának a rendezése teljesen szétcsúszott, és most már…
A huszonnegyedik nap
Ma semmi nem történt.
A huszonkettedik nap
Mára nagyjából egy tervem volt, (megint) felvenni a bambuszliget hangját. Ez végül is sikerült, de mintha – 32 bit ide vagy oda – mégis sikerült volna túlvezérelni valamit. Pedig elvileg épp ez nem történhetne meg….
A huszonegyedik nap
Kitaláltam, hogy most már tényleg megnézem a Ginkakudzsit (銀閣寺). Van ugye a Kinkakudzsi (金閣寺), ami az Arany Pavilon, emez meg az ezüst. Valaki, talán B. G. mondta, hogy a Ginkakuzsi szebb látvány, én meg udvariasan…
A huszadik nap éjjel
Jó. Késő délután. Délután. Öt után. Szóval nem bírtam nyugton maradni és mégis elindultam. Eleve akartam egy plusz táskát, amiben a harácsolt ruhákat haza tudom vinni. Őszinte meglepetésemre, az egyik legturistásabb helyen kaptam pontosan olyat,…
A huszadik nap
Így leírva elkapott a rémület… már húsz nap, és… sehol se vagyok. Bár igaz ami igaz, kb. az volt a terv, hogy lesz ami lesz, és ez eddig hibátlanul sikerült. Lévén hogy… csak… meg az…