Kitaláltam, hogy olyan helyre megyek, ahol még nem voltam, és nézek momodzsit. Ha már ezért jöttem. Meg… jórészt azért, mert most tudtam jönni. Na mindegy. Szóval kinéztem a térképen egy ígéretes helyet. Jamashina “fölött”. Arrafelé már laktam, szóval nem féltem, hogy nem találok reggelizőhelyet.

A Bishamondó templom esett útba, de be nem mentem, mert á.: drága, bé.: annyira nem vagyok templom-fan és amúgy is lesz még bőven amit meglátogatok, szóval elindultam az orrom után.

Ezzel a mulatság hamar véget ért, és kitaláltam, hogy ha már itt vagyok, akkor miért ne sétáljak el a Nanzendzsiig, mert úgysincs messze. Meg ismerős volt a neve, és eddigre már elfelejtettem, hogy nem olyan helyre akarok menni, ahol már voltam.

Meg amúgy is, hívogatóan indult az út.

Mi baj lehet felkiáltással elindultam. Eseménytelen bandukolást képzeljetek el, sima út, kellemes időben.

Még sehol se voltam, és találtam egy fura, erdei galériát.

Nem, ilyenkor nem vagyok hajlandó ennél több energiát fektetni a képekbe. Nade… azon túl, hogy érdekes volt, kicsit ijesztő is, szóval baktattam tovább.

Nagyjából itt találtam pár fura dobozkát, gyanítom, hogy valaki elszórta a mintavételi dobozokat. Persze akkor miért van rajta lyuk… passz. Remélem semmit nem tettem tönkre azzal, hogy egyet felvettem megnézni.

Itt azt kell látni, ahogy a gyökerek szétfeszítik a sziklát. Illetve innét már lefelé vezet az út… kivéve, amikor nem. Valamint ez már egy ismerős pont, itt már jártam hat évvel ezelőtt.

Kb. itt szokott az eszembe jutni, hogy hátigen, szép, szép, de mi van a vaddisznókkal. Mert egyrészt ki szokták plakátolni, hogy mostanában kószálnak erre, és semmiképp se akarj velük veszekedni, és pláne nem simogatni a malackákat. És nem nagyon tartok mástól errefelé, csak a vaddisznóktól.

De most még csak nem is hallottam csörtetést.

Na, és innét már csak annyi volt, hogy leballagtam a hegyről.