Először is, ez volt az első utam Hongkongba, így bármi, amit gondolni vagy látni véltem, valószínűleg nem úgy van. Erre majd utalok még a későbbiekben.

A terv

A terv nagyjából annyi volt, hogy kéne menni valahová. Hongkong? Miért ne? Az időpont tulajdonképpen adott volt, akkor tudtam menni, amikor a kollégám visszatért a szabadságáról. De mivel nekem nagyjából mindegy volt, hogy mikor, csak még 2025-ben legyen, így ez nem igazán volt szempont.

Megnéztem a repülőjegyet és a szállásokat, és mindkettőnek vállalható volt az ára.

Utólag kiderült, hogy mind az időponttal, mind a szállással nagy szerencsém volt.

A szállás

A szállás… érdekes volt. Az első találkozáskor nagyjából arra számítottam, hogy legott kirabolnak. A Chungking Mansions ugyanis – mint kiderült -, egy nagy múltú épület. Én erről persze semmit se tudtam, lásd A terv részt. Van is róla pár videó, jobb ha azokat nézitek meg.

Az első videóban látható törött ablak még mindig megvan.

Utólag azt mondom, hogy – bár teljesen véletlenül – a lehető legjobb helyre csöppentem. Komolyan.

Maga a szoba, ahol laktam, apró. Apró, de minden szükséges dologgal ellátott (ágy, hűtő, tévé, saját fürdőszoba – vécé kombó).

Annak nem való, akit zavarnak a zajok, de szerencsére engem csak a fény zavar alvás közben, és mivel ablaka sincs a szobának, ezzel sem volt probléma.

Talán annyi elég is, hogy habozás nélkül megszállnék itt, bármikor máskor is.

Az időjárás

Az időjárás valami hibátlan volt. Kellemes meleg, semmi eső, erős szél se (kivéve a hegyen, de hát hol legyen szél, ha nem ott).

A kávé

Hát, a kávéért nem érdemes Hongkongba menni. Mindenhol ugyanazt a durván sötétre pörkölt kávét adják, ami emlékeztet a japán kávéra, de a japánok legalább kísérleteznek mindenfélével. Na, Hongkongban nem. És erős a gyanúm, hogy legalább egy helyen konkrétan égett volt a kávé, vagy mert nem takarították a kávégépet rendesen, vagy mert túlhevült a kávégép.

Aztán persze az is igaz, hogy volt, ahová azért nem mentem be, mert túl nagy sor állt, és lehet hogy ott más tapasztalatokat szereztem volna.

A szilveszter

Az egyik dolog amiért mentem, az a szilveszter. Mert hát az mindenhol nagy buli. Meg is néztem, hogy szerte a világban hogyan ünneplik.

Na, ezzel szemben most egészen más volt. Mármint… nem egészen, a visszaszámlálás megvolt, tűzijáték nem. Most már teljesen elvesztem, mert utólag az rémlett, hogy láttam, hogy nem is lesz, de nagyon valószínű, hogy csak bemagyaráztam magamnak.

888 mL

A nyolcas szám Kínában már eleve szerencsés dolog, hát még három egyszerre, szóval őrült, aki nem ezt veszi.

Na és most…

Eredetileg az lett volna, hogy ide majd összeválogatom a képeket, de így, nagyjából nyolc hónap után esélyes, hogy ez a módszer, hogy utólag rendezgetem a képeket, nem fog működni.

Szóval ami eddig megvan, az megvan.

Jó, egy kivétel, Shenzen. Már csak mert arra viszonylag emlékszem még, meg rövid is. Szóval ez valahogy úgy volt, hogy megláttam a reklámot, hogy Shenzen csak 15 perc vonattal. Na, és tényleg annyi, csak azt nem említették, hogy mivel az egy másik ország, így a reptérhez mérhető ellenőrzés van, és hasonló papírmunka is kell.

Ezt szerencsére nem tudtam, ezért elmentem a pályaudvarra, ahol már gyanút kellett volna fognom, mert nem ám hogy csak úgy veszek jegyet, hanem ha nincs papírom a hivatal részirül (és nekem nincs), akkor kell az útlevél. Jó. Kiderült, hogy nem jó, mert az úgy megy, hogy előbb el kell menni a pulthoz, ott megveszem a jegyet (útlevél bemutatásával), és utána mehetek be a pályaudvarra, a jeggyel és útlevéllel.

Legyen, gondoltam, mert nem siettem, és mentem a pulthoz. Kérdezi a lányka, hogy hová akarok menni. Mondom Shenzenbe. Jó, de azon belül. Hát, mondom ahová jobb. Gondolom itt már érezte, hogy ez egy nehezebb beszélgetés lesz. Kérdezi mit akarok én csinálni Shenzeben? Vásárolni? Mondom nem, semmit. Valószínűleg itt már elkönyvelte hogy fogyatékos vagyok (egész jó emberismerő), és mondja, mert hogy ha így, ha úgy… Nem, nem csak lófrálni akarok, semmi cél. Jó, akkor menjek ide. Mondtam jó.

Ekkor már csak a határellenőrzésen kellett átesni, kitölteni valami papírt meg effélék. Utána megérkeztem Shenzenbe, ahol nem csináltam semmit (már csak azért se, mert készpénz nem volt nálam, kártyával fizetni nem lehet, és az Alipay és társait se jól állítottam be), és utána visszajöttem.

Na, és a shenzeni képek. Nagy dolgot nem érdemes várni, abszolút fogalmatlanul mászkáltam és kattogtam.

És akkor most a minden, majdnem ömlesztve, a válogatás félbehagyva, szóval olyan, amilyen.

Ez az, amit “tech” néven mentettem:

Kowloon vasútállomás (innét indul a vonat Shenzebne):

Árak:

Utcák:

Feliratok, cégnevek:

És macskák:

Nah, nyolc hónap után, de ez is … kész nincs, de befejeztem.