Kitaláltam, hogy most már tényleg megnézem a Ginkakudzsit (銀閣寺). Van ugye a Kinkakudzsi (金閣寺), ami az Arany Pavilon, emez meg az ezüst. Valaki, talán B. G. mondta, hogy a Ginkakuzsi szebb látvány, én meg udvariasan pislogva hallgattam, de hát hogy lehetne szebb az ezüst az aranynál?
Hát úgy.
Valóban sokkal szebb, hangulatosabb, és annyira nagy tömeg nincs is, talán mert macerásabb oda jutni.
Ja, de a nap úgy indult, hogy későn kászálódtam fel, és mire elindultam, dél lett. Délben meg mások is enni akartak, szóval vagy tele volt “minden” hely, vagy udvariasan megmondták, hogy le van foglalva mind, ha várok fél órát, akkor kiderül, hogy lesz-e szabad asztal. Nem vártam.
Aztán haladtomban (mert jórészt gyalogoltam) belefutottam egy kajavásárba, ahol szimpatikus dolgok voltak.
De itt se volt csak úgy hirtelen bármi, hanem papírkákat osztogattak, és amikor az ember sorra került, akkor sorra került. Nem vártam itt se.
Aztán találtam egy kávézót, ahol adtak finom curryt (bár mint kiderült, ez vegetáriánus volt, csak kéne nyelvet tanulni), meg nagyon finom kávét. Így aztán felkészülten érkeztem a Ginkakudzsihoz.
