Az elmúlt esős és eseménytelen napok után megint kimoccantam (24,490, érzem is a lábam). Mondjuk ha tudom, hogy 90%-ban arra fogok menni, amerre a múltkor jöttem, akkor villamosoztam volna, de most már késő.
Nagyjából annyi volt a nap, hogy meglátogattam a Daikakudzsi templomot. A kiejtéshez pl. itt ez a videó:
Érdekessége (mármint a számomra, azt hiszem hogy ez nem mindennapos), hogy itt is van fülemüle padló. Azaz nyiszog, ahogy lépked rajta az ember.
Amiért érdemes idelátogatni, az leginkább a tó és a tópart. Illetve méginkább az apró bambuszliget.
Nehéz eldönteni, hogy a mikrofon saját zaja sistereg, vagy tényleg maga a környezet. Nagyvonalúan úgy döntöttem, hogy az utóbbi. Meg én marha, vittem a jó mikrofonokat, de a szőrt hozzá már nem. Na majd legközelebb, mert ide még mindenképp érdemes lesz visszanézni.
Utána még egy kis értelmetlen utazás a városba (M3 MicTraket akartam venni, de a Jodobasiban nem volt, amit nem is értek. De ilyenkor szoktam úgy dönteni, hogy oké, érteni kell a szép szóból, akkor nem veszek ilyet, még ha egy csomó dolog kényelmesebb lenne, ha nem én lennék a mikrofonállvány1Aztán közben kiderült, hogy itt kb. a feléért hozná ki az Amazon, de várni kell rá akár két hetet is… eh…) és tente.