Mint ahogy azt mindenki tudja, New York City szolgált Gotham (DC, Batman) mintájául. Mármint gondoltam én.

Ez valamennyire igaz is. Igaz, hogy Gotham régen jelentette NYC-t is. De eleve a képregények is képlékenyen kezelték a problémát, és a filmekben is volt ez mindeféleképp.

Mindegy, bárhogy is, volt legalább egy dolog, amit sehogy se értettem. Mégpedig hogy egy ilyen modern nagyvárosban hogy vannak ilyen sötét utcák, ahogy láthatatlanul sunyulhatnak az álnok rablók. Tuti kamu. Aztán kiderült, hogy úgy. Mármint úgy, hogy vannak. A közvilágítás meglehetősen… jelzésértékű. A város nagy részén tulajdonképpen bárhol, bármikor meglapulhat valaki a sötétben, úgy, hogy csak pár lépésnyire van a “külvilágtól”.

A másik dolog, hogy a város (NYC) nem épp tiszta. No nem konkrétan mocskos, csak amolyan… hát… nem egy Tókió. Nem annyira igénytelen mint Budapest, pl. emberszart nem láttam sehol se. Bár nincsenek kétségeim afelől, hogy ha kicsit jobban kerestem volna, akkor mindenképp találtam volna. De talán nem pont Manhattanben.

De a lényeg… ha az ember éjjel sétál New Yorkban, akkor nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy Gothamben érezze magát az ember. Ez az egyike azoknak a dolgoknak, amik hirtelen (új) értelmet kapnak, ha az ember meglátogatja a várost.

Mivel rémisztően hamar eltelt az útra szánt két hét, így csak egy nap jutott eszembe, hogy csináljak gothamos képeket. Ha kicsit készültem volna, akkor nyilván lehetett volna találóbbakat is készíteni, így csak egy hosszabb séta alatt lőttem párat, amit igyekeztem úgy exponálni, hogy többé-kevésbé hitelesen adja vissza azt a hangulatot, látványt, ami épp előttem volt.

+ 13

Az is igaz, hogy ez a környék (Chelsea) veszélyesebb mint Harlem… Már ha jól emlékszem hogy hol készültek a képek (a GPS is nagyjából ezt mutatja). Meg most hogy áttekertem a képeket a feliratokhoz, mindenfelé az van kiírva…

Összehasonlításképp így néz ki egy magyar nagyváros (Székesfehérvár):

Mondjuk pár lépésnyire akad azért sötétebb utca is, szóval csak azon múlik hogy merre fordítom a kamerát. De azért még itt is jobb a helyzet mint Chelsea-ben volt.

Persze bőven lehetne csalni ide is, oda is, de pl. itt egy tecső videó:

Persze lehetne ilyet is választani:

Ez viszont kb. 100% Gotham:

Megjegyzés: fej- vagy fülhallgató ajánlott!

Először is, a város viszonylag élhető. Legalábbis nem annyira gáz a zajszennyezés, mint ahogy azt vártam.

Persze így utólag már hallható a távoli sziréna, dudálás (2:18-nál is), a távoli légkalapács, de ezt akkor, ott nem nagyon vettem észre. Azon morogtam magamban, hogy még csak egy dudálást se hallani. Pedig de.

De persze az, hogy mennyire zajos a város ezer mindentől függ. Pár utcányi távolság is rengeteget számíthat.

Meg persze az is, van-e épp futóverseny a városban.

A Starbucksban persze ocsmány a zaj, de legalább van ingyen wifi…

Aztán olyan is van, hogy vonat is van a városban.

Aztán külön postban lehetne értekezni a sokféle metróvonal sokféle kocsijáról, de az ilyesmi nem nagyon vonz… de azért itt egy rövid metróút.

Mert ez egy metrós város. Persze lehet hogy buszos, de én azokra nem mertem felszállni.

Aztán van még olyan, amit a Moonstruck Eateryben vettem fel.

Aztán van olyan, ami felé haladni kéne. A Brooklyn bridge lábánál kempeltem, és volt időm az effélére (és a szél se fújt rettenetesen):

A jobb oldalról hallatszó bosszantó zörgés a vasúti hídon közlekedő szerelvényeknek köszönhető.

A balról hallható zörgés pár turistának.

A végére hagytam azt, ami ki tudja hogy milyen. Pár utcányi séta késő délután, Manhattanben.

Nagyjából ennyi. Sok-sok ötletem van, hogy hogyan lenne értelme ezt folytatni. Talán majd legközelebb.

Museum of the Moving Image, 36-01 35th Ave, Astoria, NY 11106

Reggel felkeltem, hogy én ma a MOMÁba akarok menni. Ennek nincs is semmi akadálya, nagyjából oda visz a sárga R metró. Fel is kerekedtem, elballagtam az állomásig, és fel is szálltam szépen (és még jó irányba is) a megfelelő metróra.

Természetesen közbe is jött valami, az egyik állomáson baleset volt, és elterelték a forgalmat. Ettől még mehettem volna a MOMába, de túl éhes voltam, ezért inkább reggeli után néztem.

Mivel nem tudtam nem észrevenni a marha nagy hidat és a lanovkát, így aztán a reggeli után legott átlengtem a Roosevelt Szigetre.

A lengedezést nagyban inspirálta a tény, hogy a sikló igénybe vehető a metróbérlettel, így úgymond ingyen van.

Nem egy őrületesen hosszú utazás, de mindenképpen megéri, pláne odafele, mert nekem úgy tűnt, hogy a többség metróval érkezik és a lengedező eszközzel távozik.

Ahogy lekecmeregtem a repesve emelő lényszállító korai változatáról, azonnal észrevettem, hogy bizony azon túl hogy hideg is van, a szigeten még a szél is fúj ám. Így azonnal az Uniqlo felé vettem az irány.

Tegnap ugyanis ott tipródtam, hogy csak kéne nekem egy széldzseki, de spúr voltam, meg amúgy is, van elég ruhám. Na, ez amúgy igaz, de nem éppen erre a hideg, szeles időre valóak, és nem akartam megint úgy járni mint legutóbb, amikor 3-4 nap fagyoskodás után (hátha jobbra fordul az idő, de nem tette) végül is megtörtem, és bevásároltam meleg ruhákból.

Szóval egy szélálló dzsekivel felszerelkezve visszatértem a szigetre (ez nem nagy kaland, pár metrómegálló), hogy akkor én most jól körbesétálom. Lehet hogy birka voltam, de úgy láttam, hogy pont a déli oldalára nem lehet lemenni (a térképet kellett volna nézni), pedig a Brooklyn Bridge érdekes lehet onnét nézve, ezért aztán “felfelé” indultam.

Nos, tulajdonképpen kár volt, nagyjából semmi látnivaló nincs a szigeten. Csakazértis lőttem egy “itt járt Killroy” féle képet, de kb. ennyi.

Kiélvezve a sziget nyújtotta, igencsak véges élményeket, immáron a MOMA felé vettem az irányt.

Magáról a MOMÁról nem sok írni való van, látni kell. Annyi szerencsém volt, hogy egyszer feliratkoztam a Coursea egyik momás kurzusára, és volt pár dolog, amikre haloványan ugyan, de még emlékeztem. Jó, nem sokra, de ez is több mint az a semmi, ami a többi izé láttán az eszembe jutott.

Némi töprengés után se nagyon tudom hogy mit lehetne még írni, olyan ez mint a legtöbb múzeum, látni kell, na.

A nevezetességekhez kedvet kapva, az Empire States Building felé vettem az irányt. Meg persze felbátorodtam, hogy van széldzsekim, mit nekem a várhatóan zord időjárás a magasban.

Mivel ez nem épp a kimondott turistaszezon, így viszonylag hamar és könnyedén feljutottam. Annyit érdemes elmondani, hogy tényleg ügyesen megcsinálták az egész show-t, az ember legalább kap valamit a pénzéért.

Az alkonyattal azért hamar előjöttek a pici fényképezőgép korlátai. De persze az is igaz, hogy a korrekt fotókhoz azért komolyabb előkészület kellett volna, állvány, engedély miegyéb. Én meg kifejezetten lazulni jöttem, nem fotózni (ja, meg fújt a szél és hideg is volt). Úgyhogy ennyire futotta.

2019-11-09

Kezdek félni magamtól. Szóval ez úgy volt, hogy mára kb. semmit se terveztem. Részben azért, mert nincs épp meleg, és reggel a városba menet úgy tűnt, hogy errefelé csak egyetlen ember fázik, mégpedig én.

Még olyat is láttam, hogy egy lányka, a bugyinál kicsit vastagabb rövidnadrágban osont, és el nem tudom képzelni, hogy hogy nem fagyott meg (a felsőöltözete se volt épp eszkimó jellegű).

Na mindegy, szóval fáztam is, meg egyáltalán, hétvége is van, szóval mit lehet ilyenkor tenni, elmentem moziba. Terminator, Dark Fate. Hát… lehet hogy még csak le se töltöttem volna, mert annyira nem érdekel, dacára a pucér terminátorlánykának, de így, IMAX-ban, meg úgy, hogy kint hideg van, egye fene, egynek jó volt.

Egyszer ugyan már voltam amerikai moziban, de az vidéken volt, és még vidéki szemmel nézve is kissé lepusztult intézet volt.

Na mindegy, ez is megvolt, és még este se volt, pocak meg éhes volt. Kitaláltam, hogy mi lenne ha végre ennék indiai kaját. Meg is néztem hogy a szállás környékén hol van indiai kajálda, és lám, pár blokknyira akad is egy. Így hát hazafelé vettem az irányt.

Útközben egy néni bőszen emlegette a hogy a hétvégi munkálatok miatt, és kb. eddig bírtam követni. Úgyhogy mire feleszméltem, addigra már tök máshol voltam, mint ahogy azt terveztem.

Morogtam is magamban hogy megint balfasz meg minden, és keveredtem is át egy másik vonalra, hogy az étterem irányába álljak. Újfent.

Szerencsére ez a vonal a felszínen megy, és feltűnt a környéket belengő curryillat. Ahogy beírtam a mapsba hogy indian restaurant, úgy hirtelen fel is pirosodott a környék a sok ojjektumtól.

Száz szónak is egy a vége, teljesen véletlenül kerültem olyan helyre, ahogy egymást érik az ilyen kajálós helyek. És van vagy kb. négy megállóra, szóval őrült nagyot nem is kell kerülni.

A helyről azt érdemes még tudni, hogy rajtam kívül kb. senki fehér ember nem volt, és a bőséges vacsorára adtam kb. 30% borravalót és így is csak húsz dodó volt a kaja.

Reggelre mondjuk majd kiderül hogy mit szólok a talán szokatlan ételhez, egyelőre az biztos, hogy ha volt is valami légúti problémám, az most egy időre elmúlt.

És mint említettem, kezdek félni magamtól… vigyáznom kell, hogy mit kívánok.