Szóval az úgy volt, hogy a Nook kissé már megfáradt. Pár nap alatt lemerül, és a hátlapja is undok ragacsossá vált. Mondjuk kiszolgált hét-nyolc évet, egy rossz szavam nem lehet rá. Nincs is.

Szóval nézegettem, hogy mit is kéne utódjául választani. Alapvetően valamelyik menő Boox-ot akartam, de az ára elriasztott1Meg mondjuk az is, hogy nekem kicsit fura a cég háttere.. Úgyis csak olvasni kell, a jegyzet- meg egyéb funkciók annyira nem hoztak lázba, és akkor legyen a Poke… vagy mi. Úgy voltam vele, ha “csak” olvasó kell, akkor inkább legyen valami olyan, ami “tuti”.

Így lett a Kindle.

Hamar feltűnt, hogy a könyveim alatt igen erőszakosan tolja a képembe, hogy vegyek ezt, vegyek azt. Ezt még viszonylag hamar el lehetett tüntetni.

De aztán a képernyővédőn jelent meg, hogy vegyél baszki másik könyvet, de kurva hamar.

Ekkor kissé elkapott az ideg, de szerencsére kiderült, hogy jailbreak után már lehet saját képernyővédőt is feltenni. De mindjárt ott írták is, hogy a reklámok eltüntetésére a “special offer” lemondása a hivatalos megoldás.

Vakartam a fejemet, hogy dikmá, ezek nekem az olcsósított olvasót adták el, de vakuljak meg, én nem látom az említett helyen, hogy én le tudnám mondani ezt:

Elvileg az email és a tpye között képe lennie. De nincs.

Az is igaz, hogy nem mindig van könyvreklám (eddig konkrétan egyszer volt, betudom annak, hogy hallucináltam, következőleg lefotózom), de én nem akarom azt nézni hogy “Your next great read is waiting”, aka húzzál vásárolni kisköcsög, se a “becsukott” “könyvön”, se a képernyőm alján.

Nem mellesleg a Goodreads se hiányzik, azt is szívesen kipusztítanám a készülékről. Én tudom, hogy mit akarok olvasni. (Jó, nem, nem tudom, de kétlem, hogy a magyar piacra fel lenne készítve, és egyébként is.)

Szóval lehet, hogy hamarosan lesz egy megkímélt, eladó Kindle-öm, meg egy Boox-om.

Ja, meg ha valakinek kell, itt a régi Nook, donornak még jó.

Update: nem, nem hallucináltam, van reklám, és természetesen meglehetősen haszontalan a számomra. Szarjatok sünt.

És nem csak ezt az egyet tukmálja, hanem szorgosan váltogatja a könyveket.

Szóval… fizetés után visszatérek a témára, hátha addig lenyugszom. Most nagyon nem akarok még plusz költségeket…

Update… szóval rázott az ideg, és ja, spúr voltam/vagyok sok pénzt kiadni egy Boox Note-ért, Poke-ot venni meg sznob vagyok. Szóval ráfanyalodtam az Amazon supportra.

Na, a vérnyomásomat az se vitte lejjebb, mert hamar a feleletválasztós csapába kerültem, de szerencsére van élő2Lol, gyanús hogy jórészt vagy teljesen csetbot, legalábbis az azonnali válaszokból meg a visszakérdezésekből ez jött le. support.

Azt mondjuk nem értem, hogy én miért nem tudtam eltávolítani a reklámokat, de kb. azonnal ezt láttam:

Szőhetnék összeesküvés-elméleteket, de igazság szerint örülök annyira, hogy leszarjam, hogy az Amazon direkt baszakszik a fejlődő országokkal (azaz mindenkivel, aki nem USA), vagy szimplán csak balfaszok.

Egyelőre(?) továbbra sem tudom jó szívvel javasolni senkinek, ezért az árért vehet olyat is, ami kevésbé nyilvánvalóan akar élősködni.

Csak egy megjegyzés: a fórumokban többen javasolták, hogy nem is kell fizetni, csak beszólni a supportnak, hogy a reklámok irrelevánsak meg egyébként is, szóval sírni egy kicsit, és a csetbot/emberbot pont úgy leveszi, ahogy nekem is tette.