Emeljetek csak…

Szerda reggel, nyolc előtt tíz perccel:

Nem akartam annyit késni, no meg cipelek is egy nagy és drága laptopot. Meg hideg is van. Gondoltam ha már úri kedvem úgy tartja, akkor nosza, hívjunk taxit. Mocorgott bennem hogy épp én ugattam hogy felőlem dögölhetnek éhen, de megalkuvóan arra gondoltam hogy most nem azért hívom őket mert kell, hanem mert csak. Mert olyan kedvem van.

Ó, hogy az nem úgy megy. Oké.

Újfent megfogadtam hogy soha többé nem hívok taxit. Szerencsére így könnyű betartani.

Az igazság ötven negyven árnyalata

  1.  Az igaz, hogy az Uberes sofőrök kevés kivétellel szabályellenesen működnek (megkockáztatom hogy mind).
  2. Az is igaz, hogy fuvart és így bevételt vesznek el a taxiktól.
  3. Az is igaz, hogy ez (a szabályellenes működés) ellen tennie kéne valakinek, például a BKK-nak.
  4. Az is igaz, hogy a BKK ellenőr a második alkalommal már nem fog Uber kocsit kapni.
  5. Az is igaz, hogy az új szabályozás ellenére pont úgy trükközik pár taxis mint korábban.
  6. Az is igaz, hogy ez ellen a BKK nem tud mit csinálni, mert mindenki ismeri az ellenőreit.
  7. Az is igaz, hogy a sumákoló sofőröket is ismerik sokan – köztük pár kevésbé szerencsés turista is -, mégse tesznek semmit a taxitársaságok se.
  8. Az is igaz, hogy éjszaka a szórakozóhelyek előtt olyan sofőrök vadásznak az utasokra, hogy nem mertünk beülni melléjük.
  9. Az is igaz, hogy a sofőrök legnagyobb ellensége maga a taxitársaság. Szerintem, de a sofőrökkel beszélgetve úgy láttam, hogy nem vagyok egyedül ezzel a véleményemmel.
  10. Az is igaz, hogy a taxitársaságok egymást marják, összefogás helyett.
  11. Az is igaz, hogy a taxik (és a társaságok) múltszázadi filozófia szerint próbálnak működni.
  12. Az is igaz, hogy a múltszázadi rendszert nem korszerűsítik (nagyjából az Uber mintájára), hanem erőltetik, hogy jó lesz az.
  13. Az is igaz, hogy az eleve elavult rendszert jól tökön lőtték a hatósági árral.
  14. Az is igaz, hogy eleve a jogszabályok szerencsétlenek.
  15. Az is igaz, hogy a balfasz szabályozást maguknak (is) köszönhetik.
  16. Az is igaz, hogy már akkor morogtak páran, hogy az ott tüntetők csak ne képviseljék őket.
  17. Az is igaz, hogy a sofőröknek már elegük van az egészből.
  18. Az is igaz, hogy nem a legjobb módszert választották.
  19. Az is igaz, hogy a több ezer sofőrből talán ötven-száz vett részt a lezárásban (pontos számot nem tudok, de nyilván nem mindegyik).
  20. Az is igaz, hogy nagyon kevés olyan taxis van, aki ordítozik hogy “leszúrlak a gecibe” és drogos alkoholistának tekinti az utasait (a veretes eredeti sajnos már nem érhető el).
  21. Az is igaz hogy vannak még ilyenek.
  22. Az is igaz, hogy én nem láttam főtaxis autót (lehet hogy volt, tényleg nem tudom, csak egyrészt ahogy láttam, a Főtaxi taxirendelője alkalmazása a legjobb – még ha árnyéka is csak az Ubernek -, illetve a reptéren nagyon szépen, szervezetten megy a kocsikiadás).
  23. Az is igaz, hogy biztos van olyan aki bár egyetért az útlezárással, inkább dolgozik.
  24. Az is igaz, hogy nagyon sokan most kezdenek Uberezni, mert szükség van rá, csak eddig nem tudtak róla.
  25. Az is igaz, hogy míg taxit bármikor lehet hívni, és én már jártam úgy, hogy egyáltalán nem volt Uberes kocsi.
  26. Az is igaz, hogy úgy is jártam, hogy negyven perc után közölte a diszpécser, hogy még húsz perc és talán lesz autó.
  27. Az is igaz, hogy taxisofőr nem lehet akárki, komoly vizsgáknak kell megfelelnie.
  28. Az is igaz, hogy ennek ellenére nem egyszer találkoztam a félvak – félsüket, ordítozó taxis bácsival.
  29. Az is igaz, hogy volt, hogy a taxis harmadszorra találta meg a címet, elsőre például lassítás nélkül húzott el az orrom előtt, utána meg még elnézést se kért (gondolom azt hitte hogy nem láttam hogy bénázik).
  30. Az is igaz, hogy amikor beindult az árverseny, és felvettek boldog-boldogtalant sofőrnek, akkor volt olyan taxisofőr, aki még a navigációval se boldogult.
  31. Az is igaz, hogy pár sofőr rendkívül szabadon értelmezi a KRESZ-t, és el is magyarázza nekem hogy miért van igaza. Egész addig szokta magyarázni, amíg el nem árulom hogy van B és C jogsim is.
  32. Az is igaz, hogy itt, a ház előtt gyakorlatilag lehetetlen szabályosan várakozni (megállni se igen), sumákolni kénytelenek – és nyilván van még pár ilyen hely.
  33. Az is igaz, hogy amióta árat emeltek és megritkultak az utasok, a sofőrök közül is sokan kitisztultak.
  34. Az is igaz hogy lehet hogy azért hiszem ezt, mert olyan társasággal járok, amelyik komoly hangsúlyt fektet arra, hogy a megítélésük jó legyen.
  35. Az is igaz, hogy mostanában viszont alig járok taxival, mert nem éri meg.
  36. Az is igaz, hogy a gyárba kijutnom BKV-val kb. negyven perc, taxival a legjobb esetben is húsz perc, dugóban pedig lassabb mint a BKV. Mindezt bő háromezer forintért.
  37. Az is igaz, hogy Ubert se hívok, mert még lassabb mint a taxi.
  38. Az is igaz, hogy ha nem metróval járnék, más lenne a helyzet.
  39. Az is igaz, hogy amikor pár nő vonult ki tiltakozni, akkor velük hamar elbánt a rendőrség. Jahhogy ápolónők? Kit érdekel mi lesz velük.
  40. Az is igaz, hogy még nem lehet tudni hogy mi lesz a következménye a megmozdulásnak.

Még tíz kéne az ötvenhez, de nem fogom erőltetni. Ha eszembe jut még pár amiket az elmúlt napokban olvastam, akkor listázom ide.

Taxisblokád 2016-01-18-án az Uber ellen

Taxis, blokád, Uber

Személyesen ÖnnekAnno, amikor “olcsó” volt a taxi… illetve nem, tényleg olcsó volt, akkor elég sokat taxiztam. A dolog rém egyszerű, megsaccoltam, hogy nekem egy autó fenntartása kb. 30,000 forint lenne havonta. Persze van olyan autó ami feléből – harmadából kijön, és van olyan is, ami tízszer ennyiből se, de alapvetően nem ez a lényeg. Belőttem egy összeget, amit ha nem taxizok el (akár beleszámolva a BKV bérletet is), olcsóbb néha taxit hívnom, mint autót fenntartani.

Aztán jöttek a szép, sárga taxik, és a 450 forintos kiállási, és 280 forintos kilométerdíj (a 300 és 180 helyett), és elment tőle a kedvem. Néha – muszájból – kocsit hívok (szerencsére van taxirendelő app), és beszélgetek a taxisokkal. Durván visszaesett az utaslétszám, mondják ők. Viszont nincs félvak – félsüket, ordítozó, agg taxisofőr, a címet általában elsőre megtalálják1, és nem harmadikra, valamint olyannal is csak talán egyszer találkoztam azóta, aki még a GPS-t se ismerte. Igaz, most tizedannyit se taxizom mint korábban. Én végül is olcsóbbra jöttem ki.

Nem szűntek meg viszont a hiénák, noha elvileg már nem is létezhetnének, és vannak (korábban is voltak?) olyan arcok éjszaka a szórakozóhelyek előtt – fura módon mind egy bizonyos taxitársaság logójával -, hogy nem mertünk beszállni a kocsiba.

Az Uberre nem fogok átszokni. Öööö… a faszt, megnéztem az árakat, számolgattam, lehet hogy mégis. Ha épp nincs kocsi (amikor én utazom, akkor általában nincs), akkor marad a taxi. Vagy ha sietek. Lazulásból meg már nem taxizom, mert ahhoz drága.

  1. Igaz, újabban kizárólag alkalmazással hívok taxit, nem telefonon, és az meg tudja, hogy pontosan hol vagyok épp.