Röviden: eseménytelen volt.

Hosszabban… úgy kezdődött, hogy az előző nap már kiutaztam a reptér mellé, mert viszonylag korán, (10 körül) indult a gépem, és Kiotó pereméről nagyon hajnalban kellett volna felkerekedni. Így azért kényelmesebb volt, hogy rohanás nélkül tudtam, gyakorlatilag a kapu előtt letáborozni.

Ott persze helyben már megbántam hogy nem a Csillagkapuban foglaltam szállást (spúr voltam). Majd legközelebb.

Star Gate Hotel Kansai Airport, Izumisano, Japan

Ószakába visszamenni már nem volt erőm (eleve egy óra lett volna vonattal), ezért inkább a környéken tébláboltam egy kicsit.

Hát, nem egy Narita, bár akad látnivaló. Van egy Rinku park nevű rész, amit azért érdemes megnézni, pláne ha van épp naplemente.

A helyiek is inkább sörözgetni járnak ki, vagy párban üldögélni, szóval nem egy eszeveszett pörgős hely. De egy japáni út után kicsit megpihenni remek.

Persze nem garantált hogy mindig lesz valaki aki épp gyakorol a trombitán. Ja, a videón nem fog történni úgy nagyjából semmi sem, ha esetleg valaki várna valami eseményre.

Másnap repülés. Megérne egy mormogást a KLM, meg a csúszás, meg az áram nélküli dugaljak, meg a sértően primitív reptéri kapucsínó, de végül is azt kell mondjam, hogy dacára a 24 órás utazásnak, egész elviselhető volt.

Bár az megint feltűnt, hogy a nem japán reptéren milyen tahó a személyzet. És amúgy azt kell mondjam, hogy a magyarok, a BUD-on még egész normálisak és segítőkészek voltak (bár egy jó adag urambátyám, hülyekisdagikínai, na gyere, segítek én neked attitűddel felütve).

De azon fennakadtam, hogy a felújítás, átépítés miatt (gondolom) ki van baszva a szemét a minden közepére, a hülye utas meg menjen amerre lát. Ettől azért elszoktam.

Másnap (ma) azért volt egy említésre méltó esemény.

De még előtte: eleve a kiutazás előtt a pénzváltás már kissé kiakasztott, mert ügyesen megkerestem hogy hová érdemes menni. A Príma Change volt az első, útba is esik, meg árgarancia is meg minden.

Odaérek, megnézem a táblát, és a weboldalon írtnál kicsit drágább van már rajta. Hát jól van, gondoltam, ígyjárás, változhat ez bármikor.

Mondom bent az embernek hogy mi  kéne, és Ő már még magasabb árat mondott. Kicsit vitáztam vele hogy kint nem annyi van írva, mire „Átírhatom azt is” vagy valami ilyesmit válaszolt. Tipródtam hogy most megint telefonáljak körbe, mászkáljak egyik helyről a másikra, pár ezer – vagy csak pár száz – forint miatt? Persze azt kellett volna, de még jóval előtte. Na mindegy, legyen, legalább hamar volt a yen.

Szóval ez volt odafelé. De visszafelé, a maradék visszaváltása is érdekes volt, de videófelvétel nélkül nem akarok vádaskodni. Én mindenesetre már ott tartok, hogy szerintem akkor is hazudnak ha kérdeznek, és nagyon észnél kell lenni. Ettől is elszoktam, és könnyű volt a jót megszokni.

Itthon úgy találtam hogy legalább  a csomagomat nem dézsmálták meg. Még hátra van a képek átnézése, újragondolása, esetleg ami érdekes és kimaradt, azt ide feltenni.

Hát, kb. ennyi volt a kiotói út.