Mindenekelőtt… úgy néz ki, hogy a 60%-os eső az azt jelenti, hogy akkor kezd esni, amikor az ember kilép valami fedett helyről. Na mindegy, nagyobb baj sose legyen.

A lényeg, hogy végre meglátogattam azt a helyet, ahol a derék emberek a Yamazaki whiskyt gyártják.

Kell egy kis (vagy inkább sok) szerencse a bejutáshoz, vagy jó előre kell tervezni, mert nem túl sok vendéget engednek be egyszerre. És most is, egy szervezett út elfoglalta kb. a fél létszámot. Szerintem érdemes (legalább egyszer) befizetni a gyártósor megtekintésére, jó legalább egyszer látni ilyesmit közelről.

Persze jobb lenne ha értenék japánul, mert ugyan van angol nyelvű audioguide, az hamar lejött, hogy a kislány kicsit bővebben adja elő a mondókát, mint ahogy az angolul rögzítve van. Vagy csak azért tűnt így, mert válaszolt a kérdésekre is.

Amúgy látszik is, hogy a whiskygyártás alapvetően nagyon-nagyon egyszerű folyamat. Persze Kerekes Gábor erre is azt mondaná, hogy azt is lehet rosszul csinálni, és teljesen igaza is lenne.

Itt csobog a friss párlat (new make).

Itt csobog a friss párlat (new make).

Ahogy levettem a dolgokat, az egyik dolog amire nagyon büszkék, az a víz, ami itt nagyon tiszta meg minden. Az egyik vezetőnk, a bácsi, büszkén mutogatta is a békapetéket a levél alján, hogy az nemzeti kincs. Mármint nem maga a békapete, hanem hogy ott laknak a békák, mert azok csak a tiszta vizet szeretik.

Békabölcső

A whisky meg a hordót szereti, és a hűvös pincét, ott szeret szundikálni.

Van még egy whiskymúzeum is, de az szerintem annyira érdekes, mint egy poros múmia, egy élő fáraóhoz képest.

A túra végén vár a kóstoló, na ekkor kissé hiányzott a japántudás, maradt a józan ész, a szaglászás és a tippelgetés. Hát… úgy érzem hogy belőlem sose lesz az az ember, aki „blendeli” (házasítja?) a whiskyket.

Whiskykóstoló

Összességében nagyon megérte az 1000 yent, pláne hogy még egy nyomi templomba se engednek be 400 yen alatt, és legfeljebb teát adnak (vagy még azt se).