Ha Tókióban úgy nagyjából bárhol ledobnak, akkor tudom azt, hogy gyere erre, és mutatok valamit. Valamit, ami miatt érdemes arra menni, és nem is feltétlen a szokásos turistalátványosságok egyike.

Tudom, ez kínai…

Na, Kiotó nem ilyen.

Oké, Tókióban van pár legyalogolt kilométer, pár hónap és pár szállás, ahol már eltöltöttem több-kevesebb időt, és Kiotóban ez csak a második (de inkább másfeledik) alkalom, de na…. nem gondolom az, hogy végre érzem a várost.

Még akkor sem, ha – mint amúgy általában – kerültem a turistáknak szépen legyártott élményeket, és inkább mászkáltam olyan helyekre, ahová a helyiek járnak. Vagy a helyiek se. De sehogy se ütött be a szikra.

A mai este talán más volt. Ugyan még most se gondolom hogy ujjé, ismerem a várost, de valahogy otthonosabban mozgok, jobban sejtem, hogy mi lesz nekem a jó.


Jajj, a video… olyan, amilyen. A bácsit itt is megtalálni: www.youtube.com/channel/UCX5FcJNia5fHqFGewlKhrAA

Talán a zenének köszönhető, talán a hűvösebbnek, talán mert kialudtam magam, de végre kezd alakulni az élmény.

Bár amiért indultam hogy majd jól lefotózom (bár csak fanyalogva, mert a szokásos, „jajjdeszépkijottó” fotó lett volna), azt buktam. Vagy későn értem oda, vagy korán, vagy egyszerűen csak tényleg nem annyira látványos. De majd holnap teszek még próbát.

Addig is tente, mindjárt éjfél.