Reggel elég korán felkeltem. Mostanában épp ott tartok, hogy hajnali három körül ébredek, de próbálok maradni az ágyban, hogy kicsit közelítsek az itteni életritmushoz.

Az egyik szomszéd szinte percre pontosan 4:57-kor indul dolgozni. Most már ezt is tudom.

A térképen kinéztem egy nagy zöld foltot, ahol sok a templom meg effélék. Gondoltam hogy majd lövök egy-két művészi képet, veszek whiskyt, és elég is lesz ennyi hétfőre. De a nap a tipikus példája lett annak, hogy hogyan alakul errefelé az a nap, amit előre eltervezek.

Ott rontottam el, hogy egyre beljebb kepesztettem az erdőben, mert semmi sem volt elég művészi amit láttam. Annyira finnyás voltam, hogy egy idő után azon kezdtem töprengeni, hogy vajon melyik lesz a kisebb szopás: visszafordulni, és úgy tenni mintha eleve így terveztem volna, vagy menni előre – valamerre.

Hát mentem előre. Találtam is egy szent helyet:

Remélem jól lőttem be hogy hol kezdődik a szent hely, és nem haragítottam magamra egyetlen kamit se, ha még egy kábelemet megrágják, akkor én nagyon bosszús leszek. A vízesés fölött számos kis szentélyke lakik, marha hangulatos hely, de azért én még kaptattam tovább1.

Már – már tényleg visszafordultam, amikor találtam egy helyet, ahol tudtam lőni pár mély értelmű, nehezen felfogható (Ez most jön vagy megy?) képet, és hirtelen eszembe jutott, hogy bizony régebben több helyen ki volt plakátolva, hogy tessék figyelni, errefelé (arrafelé) kószálnak a vaddisznók, és nem jó velük bajuszt akasztani.

Ez most jön vagy megy?

Alapvetőnem nem nagyon félek semmitől, csak attól ami meg tud harapni vagy szúrni. Errefelé esélyes a vaddisznó, meg a marha nagy darazsak:

Láttam még hasonlót repkedni, lehet hogy jámbor jószág, de én azért veszettül tartok tőle. Szintúgy nem kedvencem a kullancs se, hirtelen nem találtam ijesztő kullancstérképet, de lehet hogy rosszul kerestem.

De a lényeg, hogy ott álldogáltam elég messze mindentől, és eszembe jutott, hogy erre pl. pont lehetnek vaddisznók. Meg kullancsok. Bár magas fű épp nem volt.

Na mindegy, gondoltam, most már nincs más hátra mint előre, meg amúgy is, hátha meghallom ha csörtet a jószág az erdőben. Igyekeztem nem gondolni arra, hogy mi van ha nem csörtet, hanem békésen szundikál, én meg épp belé botlok.

Szerencsére viszonylag hamar elértem egy tájékozódási pontot, így már nagyjából be tudtam lőni, hogy merre is akarok menni.

Az ismerősen hangzó állomás felé vettem az irányt, majd némi vergődés (bakancsot kellett volna hozni) után (elhaladva egy barlang mellett), beértem egy templom hátsó kertjébe.

 

 

Itt is nekiálltam művészkedni, amikor hirtelen valami igen fura, morgó hangot hallottam. Még most se tudom mi volt az, alighanem a tetőre esett valami, és az gurult le, mert amúgy semmi más mozgás nem hallatszott, de ennyi nekem elég volt hogy hanyagoljam a fotóművészetet. Közben előkerült a templomocska  ügyeletes miko-ja, és ráérősen pakolászni kezdte a holmikat. Na, gondoltam, ijedezek itt, pedig lám, nincs itt semmiféle vaddisznó.

Kissé lejjebb melósok építkeztek – köszöntem nekik hogy おはよう, válaszoltak hogy good morning -, meg egyáltalán, beértem a civilizációba. Már épp mondogattam magamban, hogy hülye vagy, nincs is kiírva hogy erre kószálnak a vaddisznók, meg egyáltalán, már kb. bent is vagy a városban, amikor meglehetős csörtetés hallatszott, és két nagy, meg vagy négy picike vaddisznó vágtatott elő a semmiből, és tűnt el a semmibe. Szerencsére elég messze, meg a patak túloldalán, de azért csak néztem, hogy bakker, tényleg vannak, és itt, majdnem bent a városban.

Ami érthető amúgy, nekem se volt túl kényelmes a hegyoldalban ugrándozni, ők is jobban szeretik a sík terepet. Meg talán kaja is jobban van, de ehhez nem értek.

Hát jó, ez is megvolt – lefotózni esélytelen volt, olyan fürgén kocogtak -, láttam vaddisznót is, és meg se akartak harapni, okés. Indultam haza.

Itthon okoskodás. Az apró részletek. A nagy, kétliteres palack olyanra van gyártva, hogy könnyen össze lehessen nyomni:

A fotók alapján olyan egy óra körül érhettem haza. Ettem valamit, talán szundítottam is, de a mehetnék nem hagyott nyugodni, még visszamentem a városba.

A lényeg, hogy betévedtem a Shóren-in templomba, ami ha azt veszem alapul hogy 500 yenért hány métert lehet kószálni a kertben meg a templomon belül, akkor egész jó program.

Utána még egy ideig sodródtam a tömeggel, gondoltam téblábolok alkonyatig, és meglövöm a kötelezó kitótós, jajdeszépanaplemente képeket, de a lábam már egészen új helyeken és egészen új módon kezdett hasogatni, ezért inkább vállat vontam, és elindultam visszafelé.

Visszafelé a szokásos nagy, szürke madár is előkerült:

Úgy tűnt hogy érdeklődve figyeli hogy mit ügyködök, valószínűleg kajában reménykedett, de ha igen, akkor csalódnia kellett.

  1. Tegyük hozzá hogy minden ruházatom abszolút alkalmatlan a mutatványra, különös tekintettel a lábbelimre, ami leginkább városba való