Ugyan minden amit írok, az alapvetően szubjektív, de az alábbiakra ez még inkább igaz.

Mindig fura hazatérni egy-egy hosszabb út után. A korábban – nagy nehezen – megszokott dolgok hirtelen helytelennek hatnak (például megint mindenki a rossz oldalon közlekedik), és sok, jelentéktelennek gondolt dolog felértékelődik. Mint például az, hogy van nyomás, és rendesen folyik a víz a csapból. Milyen jó is volt…

Érkezéskor az első „üdv itthon” élményem az az volt, hogy a reptéri csomagszállító kocsit háromszáz forintért (vagy kicsit drágábban, akár egy euróért is) lehet igénybe venni. Nem az összeg fáj(t), hanem az elv1.

És igaz ugyan hogy kevés cég irritál jobban mint a budapesti taxitársaságok, de azért a nagyjából huszonhárom óra utazás2 után mégis inkább taxiba szálltam. Nagyon fura volt, hogy abszolút nem taxinak nézett ki a kocsi. Sehol egy csipketerítő, és a sofőrön se volt fehér kesztyű.

Ilyen egy japán taxi(s)…

Késő délután érkeztem, és korán is sötétedett, de valahogy az volt az érzésem, hogy mindemellett szokatlanul nagy a sötétség. Félhomályos a város, gyengén világított.

Hazaérve élmény volt feltekerni a fűtést, és élvezni a meleget. Utána meg töprengtem, hogy a zuhanyzó tényleg csak ennyire csorog, vagy most történt valami. Az elmúlt napok során kiderült, hogy nem, ennyit tud.

Zaj van… kopácsol az egyik szomszéd3, vernyákol a másik, a konyhájukból minden áthallatszik (a fali dugaljból kiszenvedett dugvilla nyeszergése, a mosogatás nem kis zaja, és persze a kávédaráló), és egyébként is, több lakáson át hallani hol ilyen, hol olyan, nem mindig beazonosítható, de jól érzékelhető zajokat.

Nem beszélve arról, hogy vígan telefonálnak a buszon, metrón…

A metró is egy merőben más élmény. Társasági hely, nem jármű.

És ilyen a kiotói metró, a leghangosabb4, amit tapasztaltam.

Váratlanul ért az utcán, alamizsnáért könyörgő néni. Az utcán (aluljáróban), saját mocskukban fekvő csövesekre ez után már jobban fel voltam készülve. Japánban ez is kicsit másképp van.

Budapest büdös város, de legalábbis nem illatos. Az első élmény ez volt, leszálltam Ószakában, kijöttem a reptérről és jó illatú volt a levegő! Kiotóban is tiszta, kellemes a levegő, még talán a belvárosban is.  De például ott nem láttam ember- vagy kutyaszart az utcán. Pesten nehéz olyan utcát találni, ami nincs végigszarva-hugyozva.

Hiányzik a rendes étel. Nem, nem a szusi meg nem a ramen, nem a steak. Hanem a jó ízű, nem szarrá főzött ipari hulladék, az étel.

Mivel most elég sok szemetet (csomagolópapírt, miegyebet) kellett – volna – kidobnom, hiányozni kezdett a japán szemétszállítási rendszer. Ott ugyanis nincsenek kukák, az adott napokon a szemetet egy adott helyre kell kitenni (speciális szemeteszsákban, a szemétszállítás díja a zsákok árába van beépítve – azt hiszem legalábbis). Mindegy mennyi szemeted van, egy vagy öt zsák, elviszik.

Itthon vasárnap már nem tudtam a kukákba begyömöszölni a szemetet, mert tele voltak. Oké, nem okozott borzalmas törést az életemben, de apró dolog, ami élhetőbbé tenné a környezetet.

És igen, az, hogy tekintettel vannak másokra. Nem eszeveszetten nagyon, például annyi is elég, hogy a nem állnak tahó módon a metróajtó elé, hogy nehogy le lehessen szállni, hanem fél méterrel arrébb állnak meg. Igaz, ott is láttam olyat, hogy a leszállók mellett már furakodott fel a néni hogy jó helyet lőjön magának, de lehet hogy Ő kínai néni volt.

Hirtelen ennyi jutott az eszembe, de tuti lehetne még folytatni a listát.

  1. Lásd még: reptéri illeték.
  2. Az ajtótól indulással számolva, maga a repülés csak olyan tizenkét-tizenhárom óra.
  3. Nem tudok szabadulni a rosszindulatú feltételezéstől, hogy úgy gondolja hogy nehogymár ne csináljon amit akar a saját lakásában. Persze ha az ő szomszédja zajong, akkor meg mit képzel a rohadék.
  4. Igen, nincsenek egymáshoz illesztve a hangerők. Hangos, de nem félek hogy szét fog szakadni a kanyarban.

A visszatérés” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Nézzükszóval. Lehet normális ételt enni Budapesten, nem elszállt áron, nem hitvány alapanyagból, hanem tényleg jót. Egyezkedjünk, mert van pár igen új és nagyon jó tapasztalásom.
    A buszon/metrón/bárhol üvöltve telefonálás tipikus mindenütt. Az orvosi látlelettől kezdve a fentebb idézett „kettes lett, mert”-szerű történeteken át a folytatásos „se veled, se nélküled” históriákig mindent hallottam már. Az utóbbi időben azon vagyok, hogy ezeket az embereket meredve bámulom.
    Itt, a rühes-dohos Kárpát-medencében soha, mondom SOHA nem lesz olyan, mint japánban, pedig mi az übernagyonlegjobbvilágonegyedülállómárnemisföldimárianépe vagyunk. Mert itt uszkve 7 millió ember gondolja azt, hogy ő a legfontosabb, a másik meg le van sz’va. Ennek megfelelően viszi odébb 5 métert és dobja el a szemetét, mert az már nem az ő portája. Rengeteg végtelenül ostoba ember van, aki számára a víz palackja (mert ugye Európa egyik legjobb minőségű csapból folyó ivóvize nem elég jó) használat után pont 1,5 liter levegővel töltve landol a kukában.
    A gyér világítás viszonylagos. Japánban szerintem a legkissebb faluban is full led minden (javíts, ha tévedek), itthon a ledes világítás nagyjából annyit jelent, hogy fele olyan világos van, mit előtte volt, cserébe kurva sokba került és lehetetlen karbantartani. Szóval, igen, sötét van. A fejekben is. Ugyanakkor az éjszakai sötétség nagyon kellene (minden szempontból), a fejekben meg világosság, akár egy falat kenyér, már tegnap óta.
    Nem lehetetlen, de elképesztően nehéz jól élhetően lenni ebben a városban (Budapest), és az országban…

  2. Nézzükszóval. Lehet normális ételt enni Budapesten, nem elszállt áron, nem hitvány alapanyagból, hanem tényleg jót. Egyezkedjünk, mert van pár igen új és nagyon jó tapasztalásom.
    A buszon/metrón/bárhol üvöltve telefonálás tipikus mindenütt. Az orvosi látlelettől kezdve a fentebb idézett „kettes lett, mert”-szerű történeteken át a folytatásos „se veled, se nélküled” históriákig mindent hallottam már. Az utóbbi időben azon vagyok, hogy ezeket az embereket meredve bámulom.
    Itt, a rühes-dohos Kárpát-medencében soha, mondom SOHA nem lesz olyan, mint japánban, pedig mi az übernagyonlegjobbvilágonegyedülállómárnemisföldimárianépe vagyunk. Mert itt uszkve 7 millió ember gondolja azt, hogy ő a legfontosabb, a másik meg le van sz’va. Ennek megfelelően viszi odébb 5 métert és dobja el a szemetét, mert az már nem az ő portája. Rengeteg végtelenül ostoba ember van, aki számára a víz palackja (mert ugye Európa egyik legjobb minőségű csapból folyó ivóvize nem elég jó) használat után pont 1,5 liter levegővel töltve landol a kukában.
    A gyér világítás viszonylagos. Japánban szerintem a legkissebb faluban is full led minden (javíts, ha tévedek), itthon a ledes világítás nagyjából annyit jelent, hogy fele olyan világos van, mit előtte volt, cserébe kurva sokba került és lehetetlen karbantartani. Szóval, igen, sötét van. A fejekben is. Ugyanakkor az éjszakai sötétség nagyon kellene (minden szempontból), a fejekben meg világosság, akár egy falat kenyér, már tegnap óta.
    Nem lehetetlen, de elképesztően nehéz jól élhetően lenni ebben a városban (Budapest), és az országban…

  3. Nézzükszóval. Lehet normális ételt enni Budapesten, nem elszállt áron, nem hitvány alapanyagból, hanem tényleg jót. Egyezkedjünk, mert van pár igen új és nagyon jó tapasztalásom.
    A buszon/metrón/bárhol üvöltve telefonálás tipikus mindenütt. Az orvosi látlelettől kezdve a fentebb idézett „kettes lett, mert”-szerű történeteken át a folytatásos „se veled, se nélküled” históriákig mindent hallottam már. Az utóbbi időben azon vagyok, hogy ezeket az embereket meredve bámulom.
    Itt, a rühes-dohos Kárpát-medencében soha, mondom SOHA nem lesz olyan, mint japánban, pedig mi az übernagyonlegjobbvilágonegyedülállómárnemisföldimárianépe vagyunk. Mert itt uszkve 7 millió ember gondolja azt, hogy ő a legfontosabb, a másik meg le van sz’va. Ennek megfelelően viszi odébb 5 métert és dobja el a szemetét, mert az már nem az ő portája. Rengeteg végtelenül ostoba ember van, aki számára a víz palackja (mert ugye Európa egyik legjobb minőségű csapból folyó ivóvize nem elég jó) használat után pont 1,5 liter levegővel töltve landol a kukában.
    A gyér világítás viszonylagos. Japánban szerintem a legkissebb faluban is full led minden (javíts, ha tévedek), itthon a ledes világítás nagyjából annyit jelent, hogy fele olyan világos van, mit előtte volt, cserébe kurva sokba került és lehetetlen karbantartani. Szóval, igen, sötét van. A fejekben is. Ugyanakkor az éjszakai sötétség nagyon kellene (minden szempontból), a fejekben meg világosság, akár egy falat kenyér, már tegnap óta.
    Nem lehetetlen, de elképesztően nehéz jól élhetően lenni ebben a városban (Budapest), és az országban…

  4. Hát, beleírtam mindjárt az első mondatnak hogy szubjektív. Nagyon. Nem vittem fénymérőt (majd legközelebb :D), de többször feltűnt, hogy ahhoz képest hogy elvileg Fukushima meg spórolni kéne az árammal, szóval ahhoz képest baromi sokat világítanak feleslegesen. Ezt se fotóztam le, de például „minden” bejárat felett állandóan – értsd: egész éjjel – világít egy lámpa. Igen, valószínűleg egy párwattos LED lámpa, de sok (kurrvasok) kicsi sokra megy.

    És amúgy sok elérő dologra nem tudnám azt mondani hogy jobb úgy ahogy ott van (ezt is írhattam volna a postba, de már pálinkát akartam bontani), vagy rosszabb itt (vagy fordítva), egyszerűen csak másképp van (pl.: szipogás/orrfújás, nincs kuka az utcákon, pedig milyen kényelmes lenne, de mégse szemetelnek).

    Sokszor amúgy a telefonálgatás se zavar, pláne nem az élénk trécselés az utastársával. Hát beszélgessenek, ha ehhez van kedvük. De amikor az ember félnyúzottan, félhalottan zombizik haza, akkor bizony néha jó lenne az a tíz (húsz) perc nyugalom. Amikor nem azt kell hallgatnom hogy a kedves utastárs osztja a mellette ülő asszonyát, kb. a „Az a te bajod, hogy sokat voltál vidéken…. Nem fejlődött ki az agyad” stílusban, vagy hogy a mellettem lévő fejéből a „tcc-tcc-tssz-tcc-tcc-tssz-tssz” szűrődik ki.

    Viszont igen, ez a mások figyelembe vétele… mai történet, viszonylag sűrűn benépesített busz, a szokásos elrendezés, az utasok fele az ajtó előtt áll, a busz többi része szellős. A szellős részről leszállt egy valaki, talán egy lány, nem is ez a lényeg. A mellette álló tompa nem lépett volna egyet-kettőbe befele hogy helyet csináljon, hanem állt ott, mert neki ott jó. Én meg befurakodtam a méteres helyre, mérsékelt udvariassággal, mert ha ennyire idióta, akkor nehogymár. Direkt figyeltem, a fasz még utánam szállt le, szóval nem az volt, hogy azért kapaszkodott az ajtónál, mert jajjmindjártleszállok. Összesen annyit kellett volna tennie, hogy tesz egy nagyobbacska lépést. Felteszem nem rossz szándékból nem tette meg, egyszerűen csak képtelen felfogni, hogy egy ilyen apróság tíz embernek az utazását könnyítené meg. És/vagy a gondolatai nem rugaszkodnak efféle költői magasságokba.

  5. Hát, beleírtam mindjárt az első mondatnak hogy szubjektív. Nagyon. Nem vittem fénymérőt (majd legközelebb :D), de többször feltűnt, hogy ahhoz képest hogy elvileg Fukushima meg spórolni kéne az árammal, szóval ahhoz képest baromi sokat világítanak feleslegesen. Ezt se fotóztam le, de például „minden” bejárat felett állandóan – értsd: egész éjjel – világít egy lámpa. Igen, valószínűleg egy párwattos LED lámpa, de sok (kurrvasok) kicsi sokra megy.

    És amúgy sok elérő dologra nem tudnám azt mondani hogy jobb úgy ahogy ott van (ezt is írhattam volna a postba, de már pálinkát akartam bontani), vagy rosszabb itt (vagy fordítva), egyszerűen csak másképp van (pl.: szipogás/orrfújás, nincs kuka az utcákon, pedig milyen kényelmes lenne, de mégse szemetelnek).

    Sokszor amúgy a telefonálgatás se zavar, pláne nem az élénk trécselés az utastársával. Hát beszélgessenek, ha ehhez van kedvük. De amikor az ember félnyúzottan, félhalottan zombizik haza, akkor bizony néha jó lenne az a tíz (húsz) perc nyugalom. Amikor nem azt kell hallgatnom hogy a kedves utastárs osztja a mellette ülő asszonyát, kb. a „Az a te bajod, hogy sokat voltál vidéken…. Nem fejlődött ki az agyad” stílusban, vagy hogy a mellettem lévő fejéből a „tcc-tcc-tssz-tcc-tcc-tssz-tssz” szűrődik ki.

    Viszont igen, ez a mások figyelembe vétele… mai történet, viszonylag sűrűn benépesített busz, a szokásos elrendezés, az utasok fele az ajtó előtt áll, a busz többi része szellős. A szellős részről leszállt egy valaki, talán egy lány, nem is ez a lényeg. A mellette álló tompa nem lépett volna egyet-kettőbe befele hogy helyet csináljon, hanem állt ott, mert neki ott jó. Én meg befurakodtam a méteres helyre, mérsékelt udvariassággal, mert ha ennyire idióta, akkor nehogymár. Direkt figyeltem, a fasz még utánam szállt le, szóval nem az volt, hogy azért kapaszkodott az ajtónál, mert jajjmindjártleszállok. Összesen annyit kellett volna tennie, hogy tesz egy nagyobbacska lépést. Felteszem nem rossz szándékból nem tette meg, egyszerűen csak képtelen felfogni, hogy egy ilyen apróság tíz embernek az utazását könnyítené meg. És/vagy a gondolatai nem rugaszkodnak efféle költői magasságokba.

  6. Hát, beleírtam mindjárt az első mondatnak hogy szubjektív. Nagyon. Nem vittem fénymérőt (majd legközelebb :D), de többször feltűnt, hogy ahhoz képest hogy elvileg Fukushima meg spórolni kéne az árammal, szóval ahhoz képest baromi sokat világítanak feleslegesen. Ezt se fotóztam le, de például „minden” bejárat felett állandóan – értsd: egész éjjel – világít egy lámpa. Igen, valószínűleg egy párwattos LED lámpa, de sok (kurrvasok) kicsi sokra megy.

    És amúgy sok elérő dologra nem tudnám azt mondani hogy jobb úgy ahogy ott van (ezt is írhattam volna a postba, de már pálinkát akartam bontani), vagy rosszabb itt (vagy fordítva), egyszerűen csak másképp van (pl.: szipogás/orrfújás, nincs kuka az utcákon, pedig milyen kényelmes lenne, de mégse szemetelnek).

    Sokszor amúgy a telefonálgatás se zavar, pláne nem az élénk trécselés az utastársával. Hát beszélgessenek, ha ehhez van kedvük. De amikor az ember félnyúzottan, félhalottan zombizik haza, akkor bizony néha jó lenne az a tíz (húsz) perc nyugalom. Amikor nem azt kell hallgatnom hogy a kedves utastárs osztja a mellette ülő asszonyát, kb. a „Az a te bajod, hogy sokat voltál vidéken…. Nem fejlődött ki az agyad” stílusban, vagy hogy a mellettem lévő fejéből a „tcc-tcc-tssz-tcc-tcc-tssz-tssz” szűrődik ki.

    Viszont igen, ez a mások figyelembe vétele… mai történet, viszonylag sűrűn benépesített busz, a szokásos elrendezés, az utasok fele az ajtó előtt áll, a busz többi része szellős. A szellős részről leszállt egy valaki, talán egy lány, nem is ez a lényeg. A mellette álló tompa nem lépett volna egyet-kettőbe befele hogy helyet csináljon, hanem állt ott, mert neki ott jó. Én meg befurakodtam a méteres helyre, mérsékelt udvariassággal, mert ha ennyire idióta, akkor nehogymár. Direkt figyeltem, a fasz még utánam szállt le, szóval nem az volt, hogy azért kapaszkodott az ajtónál, mert jajjmindjártleszállok. Összesen annyit kellett volna tennie, hogy tesz egy nagyobbacska lépést. Felteszem nem rossz szándékból nem tette meg, egyszerűen csak képtelen felfogni, hogy egy ilyen apróság tíz embernek az utazását könnyítené meg. És/vagy a gondolatai nem rugaszkodnak efféle költői magasságokba.

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.