Pistával útközben találkoztam.

A szokásos helyről, a Kiotói mindennapok postjából nyúltam az ötletet. Eleve nem voltak túlzott terveim, de még azt is visszanyírta hogy fújt a szél és úgy nagyon meleg se volt. Kifejezetten áthűltem mire a környékre értem1, és egy mekiben melegedtem a naplementéig. Itt feltűnt egy csapat (amúgy jórészt felnőttebbek, sőt felnőttek), akik meglehetős tömörülést alkottak, és bőszen kopácsolták a telefonjaikat. Ahogy rásandítottam, láttam ám, hogy Pokemon Go-znak. A gyerkőcök nem értek rá ilyesmivel foglalkozni, ők tanultak – meg fecserésztek – az emeleten.

Tudományos módszerrel állapítottam meg hogy mikorra kell oda érnem. Ez be is vált, bár érkezhettem volna 5-10 perccel korábban, mert az efféle szép naplementés időszak is kb. tíz perces, és bizony mire a látnivaló végéig elsétáltam, már ki is futottam az időből.

Találkoztam közben egy macival, aki a környéken lévő egyik fogászat (gyermekfogászat) tábláját tartja. A táblán azokat a napokat amikor nyitva vannak, fogacskákkal jelezték.

Van még érthetetlen dolog a környéken, például ennek a háznak az előtere. Először azt hittem hogy valami kirakodóvásár, de ők vagy szeretnek a garázs előtt üldögélni, vagy ez egy kortárs művészeti installáció. Passz.

Törött üveg

Van egy nyomi videó is, de egyszerre a kettő nem megy. Pláne nem a gömbpanoráma, olyan szél fújt, hogy féltem hogy felborítja a teknikát, és akkor bizony betörik a szeme.

  1. Mehettem volna busszal is, de nem lettem a buszos közlekedés barátja. Túl sokszor zsúfolt, és annyival nem gyorsabb, hogy fizessek érte 230 (és esetleg még 230 visszafele) yent.