Naszóval. A Kinkaku-ji egy olyan látnivaló, ami annyira azért nem érdekelt, de mivel „kötelező” hát egye fene, nézzük meg. No meg közel is van.

Ballagás közben láttam a hegyoldalban a lángoló betűt, ami most nem lángolt:

Volt olyan elképzelésem hogy majd jól felmegyek oda, ez most egyre kevésbé tűnik jó ötletnek.

Rövid séta után meg is érkeztem a nevezetes helyhez, ahol percenként több ezer, nagyjából pont ilyen fotó készül:

Esetleg ilyen:

Vagy ilyen:

Rézkakas

Bár ez utóbbit a mai telefonokkal még nem triviális elkészíteni. Ezt is letudva, sodródtam tovább a tömeggel. Tulajdonképpen egész remek hely lenne a turisták nélkül, akkor talán még jobban is meg lehetne nézni, nem csak távolról.

Mivel minden várakozásom ellenére szép idő kerekedett – errefelé másféle srófokra jár az időjárás -, úgy döntöttem hogy tovább ballagok egy, a turistákkal kevésbé fertőzött, közeli templomhoz, hátha ott is lesz valami bámészkodni való. Nos, itt meg kellett állapítanom, hogy ez a sziklakert dolog nem nekem való.

Részben azért is, mert a kínai bácsi, aki elfoglalta a kb. egyetlen értelmes helyet, iszonyat sokat szöszmötölt. No nem a fotózással, azzal hamar végzett, és nem adta át a helyét, hogy más is kattintson és jónapot, hanem kétségbeesetten keresgélte a vázsapkát. Kicsit vigasztalt, hogy nem csak én csinálok ilyet. Amikor megtalálta, akkor fel is tette a vázra és az objektívre, majd előkotort egy másik objektívet, hogy azt majd felszerkeszti a vázra.

Itt jött a bökkenő, mert ahhoz, hogy az objektívet fel tudja tenni a vázra, le kell venni a vázsapkát is és az objektívről is a védősapkát, és hogy a szenzor ne szennyeződjön (úgyis fog) természetesen lehetőleg 0 idő alatt fel is kéne csattintani a vázra az üveget. A jóember meg is tette amit lehetett, lelazította az egyiket, lelazította a másikat, és ekkor szembesült azzal, hogy oké, de kéne legalább még egy kéz. Az is felsejlett benne, hogy ha kapkodni fog, akkor a drága műszer hamar a padlón fog pattogni. A feszültség szinte izzott, ahogy reszketeg sietséggel végrehajtotta az objektív felhelyezését.


A sok izgalomtól kimerülve még arra is szakított időt, hogy kortyoljon a teájából (továbbra is foglalva az egyetlen jó helyet), majd az újonnan felhelyezett üveggel is kattintott párat. Majd a kollégájával is váltott pár szót, és még fészkelődött egy kicsit. Szerencsére időm az bőven volt (van), nem is zavart a dolog, csak felkeltette az érdeklődésemet hogy mennyire nem foglalkozik másokkal. Az is lehet persze hogy mielőtt otthagyta volna a jól megszerzett helyét, igyekezett minden lehetséges módot megragadni, hogy teljesen biztos legyen benne, hogy semmit sem mulaszt el.

A sziklakertben felüdülve tovább tébláboltam a park felé. Na, ekkor már kezdtem azt érezni, hogy nincs meleg, sőt.

Mocorgott bennem a gondolat hogy hazabuszozom, de annyira tele voltak a buszok, hogy én inkább sétálgattam. Közben kitaláltam, hogy mi lenne ha curry lenne a vacsora, úgyse kell érte messzire menni.

Így hát elsétáltam a Coco Ichibanya legközelebbi étterméhez.

Utána már igen hideg volt, szóval futás haza. És tente, mert már késő is van.

Kinkaku-ji” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Szerintem a kaviccsal szórt sziklakertekben azért van valami, ha az ember nézi egy rövid ideig.A végtelen megnyugtató hullámai, ha nagyzolni akarok. De a turistának nincs erre ideje.

  2. Szerintem a kaviccsal szórt sziklakertekben azért van valami, ha az ember nézi egy rövid ideig.A végtelen megnyugtató hullámai, ha nagyzolni akarok. De a turistának nincs erre ideje.

  3. Nemtom mennyi idő kéne hozzá, én azért nem rohantam, de nem kaptam el a hullámokat 🙂 Persze lehet hogy a kínai bácsi is zavart, mert a többi ötven, topogó, szelfiző (az ki is maradt, a pózoló lány, aki annyira spirituális, hogy a fal adja a másikat), szerencsétlenkedő tömeg.

    Meg nyilván van jelentése a köveknek, hogy miért az és miért ott, ezt a bácsi szívesen el is magyarázta volna tegnap, ha értenék japánul 🙂

  4. Nemtom mennyi idő kéne hozzá, én azért nem rohantam, de nem kaptam el a hullámokat 🙂 Persze lehet hogy a kínai bácsi is zavart, mert a többi ötven, topogó, szelfiző (az ki is maradt, a pózoló lány, aki annyira spirituális, hogy a fal adja a másikat), szerencsétlenkedő tömeg.

    Meg nyilván van jelentése a köveknek, hogy miért az és miért ott, ezt a bácsi szívesen el is magyarázta volna tegnap, ha értenék japánul 🙂

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.