Mostanában mindenkinek azt mondogattam, hogy hazafelé, ha teheti, akkor mindenképpen szánjon kicsivel több időt Naritára.

Persze indokolni is kellett volna, és akkor mindig bajban voltam. Az egyik nyilvánvaló ok, az az, hogy én nagyon élveztem a naritai tartózkodást. Részben persze azért is, mert már az utolsó napok (néha órák) álltak már csak előttem, a reptér egy kőhajításnyira, gyakorlatilag nem kell izgulni hogy mi lesz, onnét már Budapest majdhogynem közelebb van mint Tókió.

Van egy másik ok is. Sokkal nyugodtabb város, kifejezetten vidékies a nagyvárosok után. Az élet délután kezdődik, amikor a turisták megszállják a várost, hogy másnap hajnalban repüljenek tovább. Akinek nem indul korán a gépe, az itt meg sem áll. Ezért aztán a „főutcán” kívül nem nagyon akadnak turisták, és noha van látnivaló bőven (és pláne olyan hely, ahová érdemes elbaktatni és ledőlni – már ha épp nem esik az eső). De ezekről az utolsó napokról elég kevés képem van, részben mert már mindennel úgy voltam, hogy holnap már utazom is haza, így nem nagyon volt időm ezekkel bíbelődni. De most összekotortam pár képet, már csak a miheztartás végett is.

Hovatovább még videót is találtam:

Narita” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Kinek kell 20 kiló élő angolna? Étterem? (egyébként jó képek, különösen a természettel való haroniát mutatóak)

  2. Igen, ez hajnalban volt, az étterem és a nyitás előtt. Anno az volt ami feltűnt, hogy a kiszállított árut csak úgy ott hagyták az utcán. Meg amúgy egyáltalán, nem nagyon aggódtak, hogy bárminek lába kél.

  3. A képek meg… háttőőő, próbálgattam a japán stílust. Technikailag elég siralmas, de talán nem reménytelen 😀

  4. Mi annak idején (rég volt…) amikor bevonatoztunk egy városba, letettük a hátizsákot az állomás falához, este meg, amikor tovább utaztunk, felvettük

  5. Én nem merném… persze csak az itthoni megszokások miatt. Állítólag arrafelé máig nem szokatlan hogy pl. a kávézóban az emberek a letett telefonjukkal, laptopjukkal jelzik hogy foglalt a hely, míg egyébirányú tevékenységeiket végzik.

  6. A „kimaradt képek” posthoz gyűjtögettem, de szerintem az a post nem lesz meg egyhamar 😀 Ez úgy volt, hogy egy bácsi meg egy néni ott tébláboltak kicsit arrébb, és nem akarták cipelni a táskát, hát letámasztották. Olyan 40-50 méterre 😀

  7. Aztán ha valaki talál egy cipőcskét, akkor itthon kiteszi jól látható helyre, hogy megtalálják. A japáni ember nem ilyen szeleburdi, elővesz egy nejlonzacskót és abba teszi az elvesztett portékát, hogy az ne ázzon, ne porosodjon 😀

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.