Az első… izé, a második nap

Kissé megzavarodtam, mert teljesen úgy éreztem hogy ez az első napom. Pedig tulajdonképpen a harmadik, ha a pénteki indulást nézem, és amúgy meg a második, de a tegnap úgy elhussant, hogy csak na.

ramenAz első jó hír, hogy a ramen olcsóbb mint ahogy emlékeztem. 580 Yenért már elég jó adag és tartalmas rament lehet kapni a közelben. A ramenes egyébként rettentően apró hely, kb. egy asztalnyi helye van az árusnak, ott sürög-forog és készíti az ételt. Megenni se sokkal több hely van, talán két asztalnyi a tér. Majd lesz fotó is, egyelőre a saját étkezésem fontosabb volt.

Reggeli után körbemászkáltam, hogy felmérjem a környéket és a távolságokat. Fura ez a hely, például rendszeresen megbámultak, pedig azt hittem hogy Toikóban szokva vannak a külföldiekhez. Nos, ez nem az a kerület. Most még koránkelő (és elég korán el is dőltem aludni, délután ötkor ébredtem hogy reggel van) vagyok, így volt pár dolog ami egyszerűen zárva volt amikor odaértem. De legalább csináltam pár reggeli képet.

Tokyo bay & Rainbow bridge
Nagyjából ilyesmi, értelmetlen sétával telt a délelőtt. Igaz, mára annyi tervem volt, hogy sampont kell vennem, és ez hazafelé sikerült is. Közben találtam egy épülő házikót. Azt írják róla, hogy úgy néz ki, mintha ötletszerűen épülne. 2005 óta dolgozik rajta az építész, mindenféle nehézgép nélkül, a betont rétegenként öntve egymásra. Hát, fura egy épület, az biztos.

A mai nap útvonala, ha lehet hinni a Garmin cuccának, akkor kb. 13km

A mai nap útvonala, ha lehet hinni a Garmin cuccának, akkor kb. 13km

 

You may also like...