redticket

redticketiconElkezdtem nézegetni a repjegyeket, és találtam is olyat, ami nem túl drága és mégse kell egy egész napot az utazással tölteni. Igen ám, de a részletes keresésnél azt tapasztaltam, hogy kb. a felébe kerül mint az “Economy basic” jegy, ami csak azért aggasztott, mert eddig úgy tudtam, hogy az economy a repülőjegyek legalja, és azért úgy éreztem hogy jó lenne tisztázni, hogy azoknál mi lehet kevesebb.

Gyorsan meg is kérdeztem egy-két ismerőst, de ahány ember, annyi féle választ kaptam, ezért inkább írtam a repülőtársaságnak, hogy mégis mi ez. Viszonylag hamar válaszoltak is: hívjam fel az ügyfélszolgálatot, ott majd megmondják. Persze lehet hogy rossz címre írtam, de direkt azért választottam a levelezést,hogy írott nyoma legyen.

Sebaj, hívom az ügyfélszolgálatot. A Kék Duna Keringőt hallgathattam, sajnos mindig akkor, amikor már kezdtem élvezni a dallamokat, az automata mindig bemondta hogy ne csüggedjek, rögvest kapcsolnak valakit.

Nem is tartott sokáig – bár ez ugye relatív -, mire élő ember kezdett foglalkozni velem. Előadtam a kérdésemet, hogy akkor ez most így hogy van. A válasz kb. annyi volt, hogy nézzem meg a weblapon. Pompás, előtte kétszer is átbogarásztam a feltételek után, de nem leltem, ugyan legyen olyan kedves és küldje el nekem ezeknek a feltételeknek a linkjét. Na azt nem lehet. Oké, akkor navigáljon el az oldalon oda, ahol ezek le vannak írva. Ezt már lehetett.

A sok történetnek az a vége, hogy a redticket egy olyan jegy, aminek mások a feltételei. Nincs rebook (nem lehet átírni másik időpontra a jegyet) és nem lehet lemondani se. Illetve kevesebb bónusz jár érte.

Ennyi.

Elvileg.

You may also like...