Az összedőlt, leégett, aztán süllyedt el…

A BKV újabb és újabb módját találja meg annak, hogy “kezelje” a problémát megoldás helyett.

Mint azt lehet tudni, réges-régen a metróban voltak beléptetőkapuk ((Elsüllyedt)). Mármint Budapesten. Aztán nem lettek, és lettek a bliccelők. Akik a főellenségek a BKV szemében.

Lehet hogy igazuk van, lehet hogy nincs, ennek most nem számolok utána. Ezért aztán lettek az ellenőrök. De a BKV nem úgy tűnik mintha ki akarná használni a lehetőségeit. ((Az is elsüllyedt)) A metróban sokszor találkozom az utasokat nyaggató ellenőrökkel. Nem a bejáratnál álló, peches őrökre gondolok, hanem a fekete öves ellenőrökre, akik már évek óta élnek az alagutakban (v.ö.: Kontroll).

Az a történet is ismert, hogy a “négyeshatos” megállójában is alkalmazták az ellenőrzést, de miután számos atrocitás érte a békés, munkájukat végző ellenőröket, inkább feladták ezt a megközelítést is. ((Összedőlt, azután süllyedt el))

A minap viszont azt hallottam a buszon, hogy most már a közterületisek is ellenőrizhetnek, sőt igazoltathatnak is. Azt már meg se említem, hogy a buszon elhangzó szöveg kissé zavarosan van megfogalmazva, egyértelműen riogatási céllal (vagy szimplán valami ostoba majom fogalmazta meg) hangzik el.

Mivel rendes BKV felhasználó vagyok – legalábbis egy ideje – ezért örömmel hallottam a nagyszerű hírt, és vártam, hogy mi fog történni. Természetesen nem történt semmi. A buszon sehol egy ellenőr, sehol senki, aki szólt volna a Red Bull-t fogyasztó ifjúnak, hogy ugyan már, ne a buszon igya már meg az italát. Épp így az erősen szagló hajlékonyra se szólt senki (mondjuk kint hideg van, megértem). És ez csak egy busz volt. Tehát itt a lehetőség, csak épp nem él vele senki. ((Összedőlt, leégett, aztán süllyedt el))

Vagy talán a BKV is tudja, hogy értelmetlen lenne, csak épp most már hatékonyabban tudják a metróban basztatni a diákokat meg a külföldieket? Már amikor hetente egyszer lemennek, hogy meglegyen a kvóta…

De talán a következő megoldás nem süllyed el.

You may also like...