Megérkezés

Nos, nagyjából végigmentem a leveleimen, most bepótolom az elmaradt írásokat.

Először is a megérkezés. Az eseménytelen repülőút után némi várakozás után átsuhantam a schengeni kapun. A határőr bácsi csak annyit nézett, hogy a csomagokon ZRH-BUD írás van-e, ezért nem buktam le a csomagomba rejtett holmikkal. Bár gyanítom, hogy amúgy is korláton belül voltam, de jobb félni mint megijedni.

Ahogy kiértem, egyből telefonáltam haza, mert anyám már nagyon várta. Ám a szegény telefon, ami már japánban is kissé le volt merülve, dacára annak, hogy ki volt kapcsolva pesten már csak egypár csörgésre volt hajlandó, majd ki is kapcsolt. Sebaj, gondoltam, szerencsére van apróm, gyorsan hívok taxit (nem, nem bízom a Zóna Taxiban), és uzsgyi haza.

A matávos telefon se szó se beszéd elnyelte az ötvenesemet, még az se hallottam, hogy kicsöngött volna. Jó, hát ezt már megszoktuk a matávtól, ennyi sarc kell, tárcsázzunk megint. De akkor már csak kétszázast találtam, amit természetesen nem evett meg a telefon, lazán átesett rajta – legalább nem nyelte el. Szinte hallottam a sátáni kacajt, ami csak erősítette a "szopjál paraszt" hangulatot.

Csodával határos módon találtam még egy húszast az érmék között, és az ott található UPC-s telefonnal – ami természetesen szintén nem ismeri a kétszázast,  a bakkártyámat meg nem mertem beledugni – sikerült taxit hívnom.

Taxi, haza, zuhany, szundi.

You may also like...