Narita a város

Szóval Narita. Kár, hogy nem jöttem ide korábban.

Naritáról azt olvastam, hogy hangulatos, kedves kisváros, ami méltatlanul van mellőzve.

Persze, gondoltam magamban, mi mást írnának egy városról, azt mégse írhatják, hogy unalmas, amit csak azért érdemes ismerni, mert a repülőtér mellé épült.

Mivel azonnal a szállodakeresésbe fogtam, nem is sokat láttam a városból. Viszont ahogy kissé megpihentem, azért mégis kivonszoltam magamat, hátha…

Megérte. A városnak tényleg van egy olyan hangulata, amit látni kell. Egyrészt az emberek. A japán nyelv terén rettentően keveset fejlődtem, leginkább azt tanultam meg, hogy hogyan kell bölcsen hallgatni. De így is észrevehető volt a különbség az emberek beszédstílusában.

A legjobb értelemben vett vidéki stílust véltem felfedezni. Sokkal emberibbnek tűnt szinte mindenki viselkedése. Tokióban mindenki mintha egy kis burokban, buborékban élne és mozogna. Amíg ezek a buborékok nem érnek össze, egyáltalán nem foglalkoznak a másikkal, és amikor összeérnek, akkor igyekeznek megint létrehozni a távolságot. Nem azt értem ez alatt, hogy nem beszélnek egymással, erről szó nincs. De valahogy mindenki csak befelé figyel, a környezetével nem nagyon törődik.

Itt se ugrottak a nyakamba, szó nincs róla, de valahogy érezhetően jobban tudomást vettek rólam.

Maga a város is sokkal autentikusabbnak tűnt. Eddig mindig olyan épületeket, helyeket láttam, amikre ki volt szögezve a felirat, hogy egyszer félig leéget, akkor kijavították, aztán teljesen leégett és/vagy lebombázták, ezért utána újból felépítették. Szép-szép, mind szép volt, szó se róla, de valahogy hiányzott az a valami, ami tényleg árad a sokszáz éves holmikból. Az itteni épületek valóban olyanok, mintha több száz éve ott lennének (persze lehet hogy nem harminc évesek, hanem ötven, és csak ennyi a különbség).

Ezek miatt sajnálom, hogy csak egy kurta délutánnyi időm volt. Beborult az ég, és nem akartam megázni, megfázni, ezért hamar visszafordultam a szállodához. Persze az eső nem esett.

A sietség miatt a legrosszabb turistaként viselkedtem, végigszaladtam a városon és kattintgattam ide-oda. Pedig Narita bőven megérdemel egy napot, érdemes lett volna rászánni jóval több időt is, mint ezt a alig két órás szaladást.

You may also like...