Anime Fair, Motorshow, Rainbow Bridge

Az igazság az, hogy már napok óta készültem a Nemzetközi Anime Vásárra, mert hol máshol lenne a leglátványosabb mint itt, Tokióban.

Már a helyszín is biztató volt, a Tokyo Big Sight egy rettenetesen nagy konferenciaközpont és kiállítóhely. Hasonló mint a BNV helyszíne. Ez az épület csak a konferenciatorony.

Aztán… szóval értem én, hogy ez csak egy vásár. De akkor is meglepett, hogy a rengeteg standon leginkább csak papírok voltak, meg nyomták a videókat, rettenetes hangos zenével, de ennyi. Komolyan mondom, látványosságát tekintve talán még egy BNV szintjét se érte el.

Én pl. arra számítottam, hogy egy anime vásáron nyüzsögni fognak a különböző karakterek, egymást érik majd a jelmezes figurák. De nem. Unalmamban – mert nekem a barbár gaijinnak igenis unalmas volt – elkezdtem a lánykákat fotózni, de ez se volt annyira termelékeny, elég szűken mérték fehérnépet.

Furcsa volt az is, hogy a két nagy színpadhoz csak külön belépővel lehetett bejutni, és nagyon vigyáztak arra, hogy véletlenül se lehessen belesni, hogy mi folyik ott. Én úgy voltam vele, hogy pukkadjatok meg, látatlanba én nem adok pénzt azért ami ott folyik. A másik furcsa dolog volt, hogy jópár helyen nem volt szabad fotózni. Egy vásáron… és ráadásul semmi rettenetesen titkos dolgot nem műveltek a színpadon. Ezt a három lányt pl. tilos volt fotózni, de más is fotózta őket, én meg azért is csináltam pár képet, mert bosszantott, hogy nem lehet fotózni.

Ám viszonylag hamar meguntam a mókát, és átsétáltam a motorshow-ra, gondolván, hogy majd ott fognak tolongani a lenge ruhás lányok, akik alig várják,hogy a kamerák előtt pózolhassanak a csillogó motorokon.

Röviden: ez se nyert. Nem volt rettentő sok lányka – úgy látszik csak itthon divat pornós “sztárokkal” reklámozni a motorokat – bár aranyosak voltak, de újból csalódtam. A motorokért se vagyok annyira oda, hogy csak a csillogó króm meg a lakk fénye vonzzon, ezért aztán innét is hamar leléptem.

El is feljetettem… Osakában kimaradt a monorail, itt viszont azt írták, hogy pl. a Yurikamome Monorail-el lehet eljutni a helyszíre. Ennek örültem, mert legalább látok ilyet is, közelről.

Nos, mint kiderült, a Yurikamome vonal nem monorail. Még csak nem is vasút, hanem nyomorék kerekeken guruló valami. Ami az érdekessége, hogy nem ember vezeti, hanem kajakra automata rendszer. Mindegy, én nem erre számítottam, ez aztán már eleve megingatta a jókedvemet.

Visszaúton leszálltam, hogy csináljak pár képet a Rainbow Bridge-ről. Ez egy rettentően nagy híd, és szép is ám. Nappal se rossz, ám este lett volna az igazi. Mivel a parton lévő bevásárlóközpontban egy fürdőruhadivat-bemutatót tartottak, gondoltam azt megnézem és utána majd kimegyek fotózni.

Az már nagyon meg se lepett, hogy nem lehetett a fürdőruhás lányokat fotózni. Bár volt egy, akit nagyon le akartam, mert már valószínűtlenül vékony volt. Annyira, hogy már azon gondolkoztam, hogy hogyan tud egyáltalán működni a szervezete. Persze próbáltam ügyes lenni, felmentem egy emelettel feljebb és onnét akartam fotózni, de még elő se vettem a gépet, máris ott termett egy legény, és nagyon magyarázott valamit. Mivel ki is volt írva, hogy nem szabad fotózni, ezért megsejtettem, hogy mit akar elmondani. De mintha regisztrációval lehetett volna fotografálni, de annyira már nem érdekelt a dolog. Mindenesetre láttam az idei japáni fürdőruhadivatot. A lányok pedig szépek voltak.

De egyrészt némelyik egy számmal nagyobb cipőt kapott, másrészt pedig feltűnt, hogy ők se tudnak szépen járni a magas, tűsarkú cipőkben. Kifejezetten bénán mozogtak benne, pedig láthatóan nem most voltak először a kifutón. Korábban is feltűnt, hogy az utcán a lányok meglehetősen tramplisan mozognak ezekben az amúgy gyilkos cipőkben, de akkor arra fogtam, hogy nincsenek hozzászokva. Most már inkább azt gondolom, hogy valami anatómiai oka lehet. Vagy csak nagyon nem divat náluk a magassarkú.

Holnap esni fog. Remek lesz, alighanem megint nem nagyon fogok itthonról kimozdulni, mert minek. Ma is megállapítottam, hogy hülyeség volt melegebb ruha nélkül elindulni. Igen, a hét fok nekem általában elég, mint hőmérséklet, de ebben az országban ritkán van szélcsend. Szeles időben viszont már én is fázom 10 fok alatt. Ezért aztán holnapra valami fedettpályás mulatságot kellene kitalálni (ma megnéztem a moziban a Homes-t, rém drága volt, és kb. olyan, mintha pesten néztem volna meg). Láttam, hogy Simbashi-tól is megy Shinkansen valahová, holnap még ingyen mehetek vele, lehet hogy dobok egy laza vonatozást arra, amerre a sín visz.

You may also like...