A japán kaja

Elhataroztam, hogy nem fogok elhamarkodottan nyilatkozni a japan kajakrol, mert alapvetoen mas kultura, mas kornyezet (tengerpart, oecan meg minden), igy eddig jobbara melloztem a gasztronomiai tapasztalatok leirasat, amik – meg kell vallani – ezidaig meglehetosen elszomoritokat voltak. A legutobbi csalodasom a rablohus volt, amirol azt hittem, hogy nem lehet elrontani, de tevedtem. A tegnapi nagy hacacare kozepen itt is voltak amolyan lacikonyhasok, es az egyik bacsi rovidke nyarsra huzott husokat sutogetett. En arra gondoltam, hogy azt nem lehet elronratni, ezert raboktem egy darabra, hogy azt szeretnem. A bacsi nem is habozott, furgen felkapta, es egy lama mozdulattal nyakig meritette valami szojaszosz dologba, majd felette egy racsra meg egni egy kicsit. Egy vilag dolt ossze bennem, es sehogy sem ertettem, hogy mitol lesz jo az a hus, ami felig nyers, felig elszenesedett (mint a zoldsegek, amiket hasonlo mentalitassal “sutnek”).
Mindezek ellenre eheto volt, nem pusztultam el tole. Felbatrorodva az eletbenmaradasomon, kineztem magamnak valamit, ami lekvarral leontott rizsgombococskaknak neztek ki, szinten nyarson. No, a lekvar az valami szojaakrmi lehetett, a rizs meg szerencsere jobbara izetlen, igy ezen is hamar tulestem.
Ma reggel megint elfelejtettem kest-villat kotorni magamnak, es lusta voltam visszamenni ertuk, ezert palcikval ettem. Megnyugdva lattam, hogy a japok kozul nem kevesen benabbak mint en. Es ekkor ert a meglepetes, talaltam olyan kajat, ami izlett. Szemre szojaolajban kisutott-parolt hagymakarikaknak tuntek, de nem igazan azok voltak, viszont kifejezetten finomakra sikerultek. Ez az elso olyan kaja, ami nem csak eheto, de finom is.

You may also like...