Alapvetően teljesen tipikusan indult a nap.

Reggel felkeltem, hogy én ma a MOMÁba akarok menni. Ennek nincs is semmi akadálya, nagyjából oda visz a sárga R metró. Fel is kerekedtem, elballagtam az állomásig, és fel is szálltam szépen (és még jó irányba is) a megfelelő metróra.

Természetesen közbe is jött valami, az egyik állomáson baleset volt, és elterelték a forgalmat. Ettől még mehettem volna a MOMába, de túl éhes voltam, ezért inkább reggeli után néztem.

Mivel nem tudtam nem észrevenni a marha nagy hidat és a lanovkát, így aztán a reggeli után legott átlengtem a Roosevelt Szigetre.

A lengedezést nagyban inspirálta a tény, hogy a sikló igénybe vehető a metróbérlettel, így úgymond ingyen van.

Nem egy őrületesen hosszú utazás, de mindenképpen megéri, pláne odafele, mert nekem úgy tűnt, hogy a többség metróval érkezik és a lengedező eszközzel távozik.

Ahogy lekecmeregtem a repesve emelő lényszállító korai változatáról, azonnal észrevettem, hogy bizony azon túl hogy hideg is van, a szigeten még a szél is fúj ám. Így azonnal¹Dehogy azonnal. Ha valaki figyelt volna, akkor valószínűleg nézte volna a hülyét, aki amikor kisütött a nap, akkor megindult a part felé, amikor meg jöttek a felhők és a szél, azonnal a metróállomás felé vette az irányt. Nem tudom hogy meddig oszcilláltam ott mire eldöntöttem hogy ez így nevetséges, de egy kis időbe beletelt, az tuti. az Uniqlo felé vettem az irány.

Tegnap ugyanis ott tipródtam, hogy csak kéne nekem egy széldzseki, de spúr voltam, meg amúgy is, van elég ruhám. Na, ez amúgy igaz, de nem éppen erre a hideg, szeles időre valóak, és nem akartam megint úgy járni mint legutóbb, amikor 3-4 nap fagyoskodás után (hátha jobbra fordul az idő, de nem tette) végül is megtörtem, és bevásároltam meleg ruhákból.

Szóval egy szélálló dzsekivel felszerelkezve visszatértem a szigetre (ez nem nagy kaland, pár metrómegálló), hogy akkor én most jól körbesétálom. Lehet hogy birka voltam, de úgy láttam, hogy pont a déli oldalára nem lehet lemenni (a térképet kellett volna nézni), pedig a Brooklyn Bridge érdekes lehet onnét nézve, ezért aztán “felfelé” indultam.

Nos, tulajdonképpen kár volt, nagyjából semmi látnivaló nincs a szigeten. Csakazértis lőttem egy “itt járt Killroy” féle képet, de kb. ennyi.

Kiélvezve a sziget nyújtotta, igencsak véges élményeket, immáron a MOMA felé vettem az irányt.

Magáról a MOMÁról nem sok írni való van, látni kell. Annyi szerencsém volt, hogy egyszer feliratkoztam a Coursea egyik momás kurzusára, és volt pár dolog, amikre haloványan ugyan, de még emlékeztem. Jó, nem sokra, de ez is több mint az a semmi, ami a többi izé láttán az eszembe jutott.

Némi töprengés után se nagyon tudom hogy mit lehetne még írni, olyan ez mint a legtöbb múzeum, látni kell, na.

A nevezetességekhez kedvet kapva, az Empire States Building felé vettem az irányt. Meg persze felbátorodtam, hogy van széldzsekim, mit nekem a várhatóan zord időjárás a magasban.

Mivel ez nem épp a kimondott turistaszezon, így viszonylag hamar és könnyedén feljutottam. Annyit érdemes elmondani, hogy tényleg ügyesen megcsinálták az egész show-t, az ember legalább kap valamit a pénzéért.

Az alkonyattal azért hamar előjöttek a pici fényképezőgép korlátai. De persze az is igaz, hogy a korrekt fotókhoz azért komolyabb előkészület kellett volna, állvány, engedély miegyéb. Én meg kifejezetten lazulni jöttem, nem fotózni (ja, meg fújt a szél és hideg is volt). Úgyhogy ennyire futotta.

2019-11-09

Kezdek félni magamtól. Szóval ez úgy volt, hogy mára kb. semmit se terveztem. Részben azért, mert nincs épp meleg, és reggel a városba menet úgy tűnt, hogy errefelé csak egyetlen ember fázik, mégpedig én.

Még olyat is láttam, hogy egy lányka, a bugyinál kicsit vastagabb rövidnadrágban osont, és el nem tudom képzelni, hogy hogy nem fagyott meg (a felsőöltözete se volt épp eszkimó jellegű).

Na mindegy, szóval fáztam is, meg egyáltalán, hétvége is van, szóval mit lehet ilyenkor tenni, elmentem moziba. Terminator, Dark Fate. Hát… lehet hogy még csak le se töltöttem volna, mert annyira nem érdekel, dacára a pucér terminátorlánykának, de így, IMAX-ban, meg úgy, hogy kint hideg van, egye fene, egynek jó volt.

Egyszer ugyan már voltam amerikai moziban, de az vidéken volt, és még vidéki szemmel nézve is kissé lepusztult intézet volt.

Na mindegy, ez is megvolt, és még este se volt, pocak meg éhes volt. Kitaláltam, hogy mi lenne ha végre ennék indiai kaját. Meg is néztem hogy a szállás környékén hol van indiai kajálda, és lám, pár blokknyira akad is egy. Így hát hazafelé vettem az irányt.

Útközben egy néni bőszen emlegette a hogy a hétvégi munkálatok miatt, és kb. eddig bírtam követni. Úgyhogy mire feleszméltem, addigra már tök máshol voltam, mint ahogy azt terveztem.

Morogtam is magamban hogy megint balfasz meg minden, és keveredtem is át egy másik vonalra, hogy az étterem irányába álljak. Újfent.

Szerencsére ez a vonal a felszínen megy, és feltűnt a környéket belengő curryillat. Ahogy beírtam a mapsba hogy indian restaurant, úgy hirtelen fel is pirosodott a környék a sok ojjektumtól.

Száz szónak is egy a vége, teljesen véletlenül kerültem olyan helyre, ahogy egymást érik az ilyen kajálós helyek. És van vagy kb. négy megállóra, szóval őrült nagyot nem is kell kerülni.

A helyről azt érdemes még tudni, hogy rajtam kívül kb. senki fehér ember nem volt, és a bőséges vacsorára adtam kb. 30% borravalót és így is csak húsz dodó volt a kaja.

Reggelre mondjuk majd kiderül hogy mit szólok a talán szokatlan ételhez, egyelőre az biztos, hogy ha volt is valami légúti problémám, az most egy időre elmúlt.

És mint említettem, kezdek félni magamtól… vigyáznom kell, hogy mit kívánok.